Túlélni a fejlődést

Bocsánat először 1997-ben használták a kifejezést, rosszul emlékeztem. De utánanéztem.....

Az internet adta lehetőséggel élve megköszönöm az idevágó pali apostol remekét

hány bajszos szar ebben a pártban?

Természetesen sokféle módon állhatunk hozzá a szabadságfelfogáshoz, de minden felfogásnak van egy gyökere, egy alapja, amit meg kell tudni találni és meghatározni. Vajon mi az, ami miatt az ember folyvást abba ütközik, hogy nem szabad? Mi tartja fogságban? Ez a valami nem egyéb, mint magának a teremtett világnak a természete, azaz az a tény, hogy mindennek KORLÁTJA, HATÁRA van, minden kezdődik valahol és véget is ér. Semmi sem örök és határtalan, sem térben, sem időben, sem tudásban, sem hatalomban, és semmi egyéb módon sem. Ebben a lehatároltságban, korlátoltságban a világ minden egyes részecskéje osztozik, na persze abban egymástól nagyon is különböznek, hogy ezen belül mire képesek és mire nem. A korlátolt helyzet mellé társul a világnak egy olyan természete, hogy egyrészt minden a nyugalomra törekszik, ez nagyon sok esetben entrópiát jelent, bomlást, széthullást. Ráadásul - a fentivel szemben - az élőlényeket még egy törvény határozza meg: a fejlődés, növekedés vágya, kényszere. Ebből következően egy ember többféle kényszert is érez magán: egyrészt érzékeli a határait, másrészt folyamatosan rákényszerül azok meghaladására. Ez pedig egy olyan dinamizmust ad az életben, ami egyrészt végtelenül változatos, másrészt ugyanarra sokféle megoldást eredményez, tehát ugyanazokat a célokat többféleképpen is el lehet érni, ugyanazoknak a törvényeknek többféle módon is alá lehet vetődni. Így hamar felmerül annak a kérdése, hogy az utak és megközelítések közül melyik helytelen és melyik helyes. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy van, amikor az egyik, és van, amikor a másik módszer vezet eredményre, soha nem lehet abszolutizálná, egyeduralkodóvá tenni egyetlen megoldási módot sem. Ahogyan Salamon írta: Préd 3,1-8 Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak, ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak, ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek, ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének, ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek, ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek, ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek. Vagyis, minden egyes megoldási módszer jó, csak tudni kell, hogy éppen mikor és éppen hogyan hasznos. Van, amikor az önkorlátozás vezet eredményre, és van, amikor a határok áttörése, a korlátokon való felülemelkedés. Erre általános, folyton használható receptet még soha senki sem adott, vagyis soha senki nem mondta azt, hogy csak ez a jó módszer vagy csak az a jó módszer. Akik így beszélnek, hogy ők tudják, mi az egyetlen helyes válasz (pl az önkorlátozás), azok egyrészt korlátoltak (hehe), másrészt hazugok, hiszen pl Szánthó Miklóst épp most cikkezték ki azzal, hogy a tiltás ellenére étteremben evett, ami ugyebár az önkorlátozás elvének elég nyilvánvaló semmibe vétele volt. Szóval sajnos jelen esetben igaz az a régi szólás is, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.