„Ha megnézzük a dolgot, azt látjuk, hogy nem más történik, mint meg akarnak egy új nyelvre tanítani bennünket, digitális nádpálcával, ha másképpen nem megy. Cukorhegyi a fejünkre nőtt. Kényszerítenének, hogy az újbeszélt használjuk, mert akkor a problémákat nem hogy megoldani, felvetni sem tudjuk többé. Úgy vélik, ha ez sikerül, akkor mi is pont olyan hülyék leszünk, mint ők, és például délutánonként önként rendezünk buzifelvonulást a nappaliban.
Ha visszatekintünk a cenzúra változatos történetére, azt látjuk, hogy egy közös van minden cenzúrában: sohasem sikerült elfojtani az ellenvéleményeket. Valójában még a Szovjetunióban sem, pedig ott nem harminc napokat, hanem harminc éveket osztogattak a nekik nem tetsző beszédért. És mégis.”