Megérkezett az első fotó az Erdogan–Orbán-találkozóról
Ankarában tárgyal a magyar miniszterelnök.
A főváros ne számítson kíméletre a következő ciklusban. Se a főpolgármester, se a kerületi polgármesterek és testületek, sem híveik, munkatársaik és üzletfeleik.
„Orbán Viktor nem szeretné, ha visszatérne Budapesten a Demszky-korszak. Nem csodálom. Volt ő már ellenzéki fővárossal együtt élő miniszterelnök, s abba nem a főpolgármester bukott bele, hanem ő. »Egyetlen ciklusban sem volt a fővárosnak akkora hatása az országos politikára, mint ebben. Ezekben az években Budapest volt a jobboldali kormány legerősebb ellensúlya, Budapestbe bukott bele az Orbán-kormány, Budapest adott lehetőséget a hosszú 'balliberális' kormányzás megkezdésére.«
Ezt egy hatalmas méretű, igen súlyos kötetből idéztem. »Budapest 1990–2010 – Egy szabad város 20 éve«. Ez a címe. A Főpolgármesteri Hivatal adta ki 2010 derekán, Demszky Gábor ötödik főpolgármesteri ciklusának a végén.
Ezt a könyvet természetesen nem Demszky ellenségei írták, hanem azok, akiknek ez a húsz év Budapesten jelentett valamit, s – összességében – nem éppen rosszat. Ők azonban teljes kritikai szabadsággal írták meg a magukét, másképp nem is írták volna, s ezt a kritikai szabadságot – kevés kivétellel – rendesen ki is használták. Nincs az a reprezentatív kiadvány, az a laudációra és önfényezésre hajlamosító alkalom, amely a kritikai készséget és a kritikatűrő képességet kiölné abból az értelmiségi közegből, amelyben Demszky működött.
Minderről azért írok most, hogy a főváros ne számítson kíméletre a következő ciklusban. Se a főpolgármester, se a kerületi polgármesterek és testületek, sem híveik, munkatársaik és üzletfeleik. És ne jöjjenek azzal, hogy ezzel tartjuk a hatalomban Orbán Viktort, mert 2002-ben sem tartottuk. Akkor is belebukott a problémacentrikus, kritikai készenlétben élő Budapestbe. Nem ezen múlik. Illetve ezen is, csak pont ellentétesen. Úgy, hogy kritikára kész közegben nem lehet annyira elzülleni, mert nem lehet minden kritikus szót az ellenség hangjának minősíteni.
Az elzüllés korlátait máris érzékelhetjük Horváth Csaba esetében. Ő rögtön azzal kezdte (volna) áldásos tevékenységét Zuglóban, hogy az önkormányzat két ülése között egyszemélyi döntési lehetőséget biztosított magának szinte mindenben, amit halaszthatatlannak minősít; továbbá az ingatlanok esetében ötszörösére, az ingóságok esetében háromszorosára emelte azt az értékhatárt, amelyben a vagyongazdálkodási bizottság a képviselő-testület nélkül dönthet.”