Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
A II. világháború végétől 1956-ig – és tovább – olyan ellenállás bontakozott ki, amely felülmúlta Hollywood képzeletét.
„Közép- és Kelet-Európa 1944-ben kezdődő és 1991-ig tartó szovjet megszállása, ezen országoknak erőszakkal a szovjet birodalmi struktúrába illesztése, elnyomása és a népakaratot semmibe vevő, csatlósállami diktatúrákká tétele ellen a II. világháború végétől 1956-ig – és tovább – olyan ellenállás bontakozott ki, amely felülmúlta Hollywood képzeletét. Észtországtól Albániáig és Csehszlovákiától Nyugat-Ukrajnáig különböző hőfokú, szervezettségű és stratégiájú, taktikájú nemzeti önvédelem zajlott, amely elsősorban a megszálló hatóságok, másodsorban helyi kollaboránsaik és a kommunista szervek ellen irányult. Egy sporadikus közép- és kelet-európai földalatti antikommunista mozgalomról van itt szó, amely az ellenállás legkülönbözőbb formáit választotta: erdőkbe vonuló »fehér partizánok« és városi szabotőrök képében, titkos egyházi szervezetek és a kolhozosításnak ellenszegülő paraszti dac formájában, vadsztrájkként vagy éjszakai falfirkák gyanánt, röpiratok és rendszerellenes viccek terjesztésével. A régió antikommunista földalatti ellenállása 1947 és 1956 között volt a legerősebb, de néhol az ’50-es évek második felében is kitartott, sőt itt-ott még a ’60-as évek elején is pislákolt.
A II. világháború végétől Sztálin haláláig, ill. az 1956-os lengyel és magyar eseményekig tartó hosszú évtized éppen azért volt az »ellenállás évtizede«, mert ez egyben a nyílt kommunista terror évtizede is volt. A Harmadik Birodalom katonai vereségeivel és fokozatos visszahúzódásával párhuzamosan előrenyomuló Vörös Hadsereg, bár felszabadította a náci uralom és a Wehrmacht megszállása alól a térség országait, azonnal meg is szállta és el is nyomta őket. Ez a »kettős megszállás«, amint a Terror Háza Múzeum kiállításának nyitóterme is utal rá, azt jelentette, hogy 1944/45-ben az egyik megszállást követte a másik. Így lehetséges, hogy Magyarország a 20. század felében, 1944. március 19. és 1991. június 19. között mindvégig szuverenitásától és függetlenségétől megfosztott, megszállt ország volt.
A három balti ország még nem ünnepelhette meg I. világháború után elnyert függetlenségének huszadik évfordulóját, 1940–41-ben egy időre máris szovjet megszállás alá kerültek, majd 1944-ben immár a Szovjetunió széteséséig rabok maradtak. Bulgária 1947-ig, Románia 1958-ig állt szovjet megszállás alatt, Csehszlovákiából 1945-ben kivonultak ugyan a szovjet csapatok, de 1968-ban tartósan visszatértek. Lengyelország, az NDK és Magyarország területén elfoglalásuktól kezdve megszakítás nélkül állomásoztak szovjet csapatok. Közép- és Kelet-Európa országai közül egyedül Albániában és Jugoszláviában nem voltak jelen a Vörös Hadsereg alakulatai, mert ezen országok antifasiszta ellenállásai – nem minden előrelátás nélkül – odafigyeltek rá, hogy önerőből szabadítsák fel országaikat.”