Háború ez. És közben mintha tényleg hallgatnának a múzsák.
„Voltak nálunk hosszú időszakok, amikor formailag béke honolt, és olyanok is, amikor nyílt háborút hirdettek. Mégis a győzelemmel egyre inkább átcsúszni vágytak a titkos ködök világába. Csak legutóbb háború folyt, az osztályellenség, a szociáldemokrácia, klerikális reakció, a kulák, a kispolgári csökevény, a rémhírterjesztő, Tito, a láncos kutya, az amerikai imperialista, Rajk és bandája ellen. Majd a (fasiszta) ellenforradalom, a sovinizmus, a nacionalizmus, a megtévedt csehszlovákok, a csencselő lengyelek, a harácsolás, a szocialista embertípushoz méltatlan szerzésvágy, a Nyugat majmolása ellen. Volt itt minden. De a nyílt háborút előbb-utóbb be kellett fejezni. Kádár és bandája is szívesebben viselt titkos háborút. Mert a béke nagy vívmány. A legnagyobb. Tudták ezt az emberek akkor, és ma is tudják. A titkos háború ma is folyik, de az ellenség már lelepleződött. Ez döntő stratégiai előny. S az erkölcsi fölény, miként a szelíd szeretet, a legnagyobb erő.
A félig nyílt, félig titkos küzdelemben 1989-ben – úgy tűnt – döntő fölénybe kerültünk. Nyílt csataterekre merészkedtünk. Én nem mentem, nem is nagyon hívtak. Megéreztem, hogy a titkos háború soha nem látott intenzitással folyik tovább. Mások a demarkációs vonalak, furcsa csapatmozgások észlelhetők, néhány régi, elaggott táborszernagy már nincs sehol, amott meg mindenféle szabadcsapatok vonulnak. De akkor, abban az évben mintha elbizonytalanodtak volna a titkos háború bajnokai. Egy új generáció jutott ki a napfényre, amely valójában soha nem volt rabja a félelemnek és a kísértésnek. S mintha másokról is lehullottak volna a képzeletbeli béklyók. De a felszabadulás rövid ideig tartott.
Milyen érdekes, hogy arra az 1989-es időszakra egyáltalán nem használjuk a „felszabadulás” szót. Pedig ilyen felszabadulás mikor volt a magyarság életében? Miért nem érezzük elemi erejű, történelmi eseménynek? (...)
Miért nem érezzük hát felszabadulásnak a kommunista diktatúra lerázását, a szuverén magyar állam újjászületését? Hát, a titkos háborúk miatt. Amelyek folytak már 1989-ben is, de aztán új szabadcsapatok vetették rá magukat gátlástalanul a prédára.
A rejtett háborúk azóta is folynak. Választásoktól függetlenül. A háborúkat nem népek indítják és irányítják. A háborús gyúanyagot nem népek szállítják. A népek itt, Európában békében szeretnének élni. De nem látunk bele a titkos háborúkat gerjesztők gondolataiba. Sejtjük, hogy mit akarnak: pénzt és hatalmat. Srófos agyuk szerint ez a kettő a boldogság. Pénzzel igyekeznek hatalmat szerezni, de ha ez nem megy, hatalommal pénzt. Háború ez. És közben mintha tényleg hallgatnának a múzsák. Fecsegés, kántálás, vergődés: vásár.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Menczer Tamás kiemelte, hogy Orbán Viktor azért küzd most Brüsszelben, hogy Magyarország mindebből kimaradjon.
Európa rekordösszegű védelmi tervekkel készül a konfliktusokra, ám egy friss elemzés szerint stratégiai, politikai és erkölcsi értelemben sincs készen a háborúra.
Petteri Orpo szerint nincs idő a finomkodásra: le kell törni Belgium ellenállását, különben baj lesz.
A miniszterelnök eloszlatta a kételyeket: ténylegesen háborúra készül az Európai Unió.
Sir Richard Knighton szerint az orosz támadás esélye kicsi, de nem zéró.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Az országok élesen megosztottak abban a kérdésben, hogy Oroszország befagyasztott vagyonát felhasználják-e Kijev megerősítésére.
A brüsszeli bürokraták ígérete szerint addig nem ér véget az Európai Tanács csütörtöki ülése, amíg meg nem oldódik Ukrajna finanszírozása.
