Titkos háború

„Voltak nálunk hosszú időszakok, amikor formailag béke honolt, és olyanok is, amikor nyílt háborút hirdettek. Mégis a győzelemmel egyre inkább átcsúszni vágytak a titkos ködök világába. Csak legutóbb háború folyt, az osztályellenség, a szociáldemokrácia, klerikális reakció, a kulák, a kispolgári csökevény, a rémhírterjesztő, Tito, a láncos kutya, az amerikai imperialista, Rajk és bandája ellen. Majd a (fasiszta) ellenforradalom, a sovinizmus, a nacionalizmus, a megtévedt csehszlovákok, a csencselő lengyelek, a harácsolás, a szocialista embertípushoz méltatlan szerzésvágy, a Nyugat majmolása ellen. Volt itt minden. De a nyílt háborút előbb-utóbb be kellett fejezni. Kádár és bandája is szívesebben viselt titkos háborút. Mert a béke nagy vívmány. A legnagyobb. Tudták ezt az emberek akkor, és ma is tudják. A titkos háború ma is folyik, de az ellenség már lelepleződött. Ez döntő stratégiai előny. S az erkölcsi fölény, miként a szelíd szeretet, a legnagyobb erő.

A félig nyílt, félig titkos küzdelemben 1989-ben – úgy tűnt – döntő fölénybe kerültünk. Nyílt csataterekre merészkedtünk. Én nem mentem, nem is nagyon hívtak. Megéreztem, hogy a titkos háború soha nem látott intenzitással folyik tovább. Mások a demarkációs vonalak, furcsa csapatmozgások észlelhetők, néhány régi, elaggott táborszernagy már nincs sehol, amott meg mindenféle szabadcsapatok vonulnak. De akkor, abban az évben mintha elbizonytalanodtak volna a titkos háború bajnokai. Egy új generáció jutott ki a napfényre, amely valójában soha nem volt rabja a félelemnek és a kísértésnek. S mintha másokról is lehullottak volna a képzeletbeli béklyók. De a felszabadulás rövid ideig tartott.

Milyen érdekes, hogy arra az 1989-es időszakra egyáltalán nem használjuk a „felszabadulás” szót. Pedig ilyen felszabadulás mikor volt a magyarság életében? Miért nem érezzük elemi erejű, történelmi eseménynek? (...)

Miért nem érezzük hát felszabadulásnak a kommunista diktatúra lerázását, a szuverén magyar állam újjászületését? Hát, a titkos háborúk miatt. Amelyek folytak már 1989-ben is, de aztán új szabadcsapatok vetették rá magukat gátlástalanul a prédára.

A rejtett háborúk azóta is folynak. Választásoktól függetlenül. A háborúkat nem népek indítják és irányítják. A háborús gyúanyagot nem népek szállítják. A népek itt, Európában békében szeretnének élni. De nem látunk bele a titkos háborúkat gerjesztők gondolataiba. Sejtjük, hogy mit akarnak: pénzt és hatalmat. Srófos agyuk szerint ez a kettő a boldogság. Pénzzel igyekeznek hatalmat szerezni, de ha ez nem megy, hatalommal pénzt. Háború ez. És közben mintha tényleg hallgatnának a múzsák. Fecsegés, kántálás, vergődés: vásár.”