Mítoszrombolás: a Kubatov-lista nem fekete mágia

„Az általános, nem célirányos mozgósítás még mindig nem elég hatékony és nem is lehet az.

2018-ban az RTL klub, a Comedy Central és a társaik által bemutatott kampányfilmek nem csak az ellenzékieket, hanem mindenkit mozgósítottak, tehát a kormánypártiakat is. A pártlogóval ellátott mozgósító plakátok tüzelhetik az adott párt szimpatizánsait, ugyanakkor kihívhatják annak elutasítóit is: az eredmény szempontjából majdnem mindegy, mindkét kör tagjai választási hangulatba jönnek, majd elmennek szavazni, természetesen nem feltétlenül a plakát tulajdonosaira, hanem a sajátjaikra. 

A közvetlen, célirányos beszélgetésekhez, a door-to-door alapú mozgósításhoz mindennek kevés köze van tehát. Az ellenzék a kampányok alatt általában a door-to-door munka szisztematikus elvégzése helyett a Kubatov-listákra mutogatott, ami már önmagában is hatalmas tévedésnek bizonyult. 

Szakértőbb füleknek sokszor úgy tűnt, mintha az ellenzék a jogi aggályok hangoztatásával a saját szervezetlenségét, lustaságát és a bátortalanságát palástolná. Az ellenzéki politikusok a door-to-door marketing terepmunkájának elvégzése helyett inkább magát a módszert támadták a sajtóban, ami számukra sokkal könnyebbnek bizonyult. A történelem azonban bebizonyította, hogy ez az üzenet milyen hatékonysággal ér célba: tulajdonképpen semmilyennel.

A múlt nagy erői a szóban forgó door-to-door marketingfeladatok nagyságát pontosan felmérhették, hiszen az MSZP-ben, illetve a szocialista utódpártokban (Demokratikus Koalíció, Együtt) politizáló párttagok a műfajt korábban maguk is iparszerű mértékben űzték. Tisztába kerülhettek azzal, hogy minderre már érdemi léptékben képtelenek a szervezeti hálózatuk tendenciaszerű megrokkanása, önkéntes állományuk megfogyatkozása miatt: tehát racionálisabb megoldásnak látszott a siránkozás a terepmunka helyett.

Ezzel együtt az elkésett felismerés is felbukkant a XXI. századi ellenzéki pártok megmondóemberei között a számukra 2018-ban újfent elbukott választás után – a momentumos Soproni Tamástól, a jobbikos Volner Jánosig bezárólag – már egyenesen arról értekeztek, hogy nincs más megoldás, a következő években nekik is házról házra kell menniük. Mindez a csodás felismerés csak a Fidesz harmadik, iparszerű, hatalmas eredményeket hozó door-to-door marketing kampánya után következett be. 

Ha ezt komolyan gondolják a pártok, akkor a választókkal történő, folyamatos, személyes kapcsolattartás szolgálatába kell állítani mindent: nem egy hétre, nem egy évre, hanem minden ellenzékben eltöltött pillanatban, mi több, még azután is.

Nem mellesleg megjegyezhetjük, hogy amelyik párt nem képes beszélgetni az emberekkel, lusta és bátortalan meglátogatni a barátait, illetve alkalomadtán bekopogtatni a hideg címekre is – hogy például miben állhat a tisztelt állampolgár rendelkezésére, milyen tanácsokat fogadjon meg tőlük – az a párt nem csak az elhibázott kampány miatt, hanem morális értelemben is megérdemli a bukását.

Az egyik fő kérdés az, hogy a magyarországi ellenzék tovább mantrázza-e a saját bukásának egyik fő okát, vagy a jelen írásban taglalt, a Fidesz által alkalmazott kampánymódszernek a létező nemzetközi és magyarországi példáit elemezve működőképes, professzionális door-to-door alapú mozgósítási rendszert alkot-e.”