„Amikor a nemzeti színekről kellett végleges döntést hoznia, akkor bizony a pénzt és a karriert, azaz Németországot választotta. Amikor pedig mindez már megadatott, talán megbánta.
Döntése, miszerint nem húzza többé magára »hazája« válogatottjának mezét, sokakból örömöt, míg másokból felháborodást váltott ki. Egy azonban biztos: Özil döntése nem marad következmények nélkül.
A jövőben vélhetően egyre több Németországban pallérozódó, török származású labdarúgó fogja a karrierje szempontjából a nehezebb utat választani, ezáltal pedig a német klubok és a szövetség számára is felmerül majd a kérdés: kibe is érdemes nagyobb energiát fektetni hosszú távon? A német, vagy az adott esetben tehetségesebb török gyerekbe?
Ez a probléma – az integráció kudarca nyomán – természetesen nemcsak Németországban, hanem számos más nyugat-európai országban is felütheti fejét, gondoljunk csak a svájci albánokra, akik ugyancsak lojalitást sértettek.
Talán egyszer oda is elérkezünk, hogy minden visszarendeződik a maga természetes medrébe: ha egy nemzetről van szó, hallgassunk a szívünkre.”