Bátorság az elviselhetetlen elleni lázadásra – Che, a túlélő ikon

„Magyarországon Ernesto Che Guevara halálának, pontosabban meggyilkolásának ötvenedik évfordulójáról talán a legtöbben nem is hallottak. A magyar jobboldal más démonokkal küzd, a mai sátán maga mögé utasította még az antikommunizmust is, de Che Guevara számukra egyébként is csak egy hisztérikus, elvetemült tömeggyilkos, minden terrorizmus egyik ősapja. A magyar baloldal pedig régen nem foglalkozik ilyesféle tradíciókkal, ahogy a nemzetközi baloldal problémáival sem különösképpen. Nyugaton és Délen, elsősorban persze Latin-Amerikában azonban egész más a helyzet.

A történelemi visszaemlékezések, elemzések, szenvedélyes pró és kontra vitacikkek végső kérdése mindig az, vajon Ernesto Guevera kísértete vajon miért él még mindig velünk. Mi okozza példátlan időtállóságát? A kézenfekvő válasz persze az, hogy »Che« lényegében halála óta, illetve Andy Warhol híres sorozata óta egyszerűen a fogyasztói társadalom egyik reklámikonja, a kereskedelmivé vált kultúra egyik legjobban eladható arca.

Hát igen, a világ ilyen paradox és igazságtalan. Az igazán érdekes viszont ennek az ellenpólusa, hogy miért érdekes Che azok számára még mindig, akik a fogyasztói társadalomnak, sőt, igen gyakran magának a tőkés rendszernek az ellenségei. Rosa Luxemburgot, Antonio Gramscit, Lev Davidovics Trockijt, de még Vlagyimir Iljics Lenint is talán csak a legkeményebb mag vallja magáénak, míg Guevara fényképével teli vannak a tinédzserek szobái. Igen, természetesen az ő romatikus alakja, heroizmusa a vonzó nagyobb tömegek és különösen újra a fiatalok számára, nem feltétlenül a politikai elvei. De ez csak féligazság. Che még mindig szimbóluma valaminek, és nem teljesen véletlen, hogy kik viselik az arcát a pólójukon, kik érdeklődnek alakja iránt, kik éreznek szimpátiát, vonzalmat iránta.

Olyan bátorság szimbóluma, amely nem egyszerűen morális vagy fizikai, hanem annak hite, hogy a lehetetlen nem létezik. Ha a világ rosszfelé megy, igenis szembe lehet szállni vele, s a sorsba való belenyugvás nem feltétlenül maga a sors.”