Kint vagyunk a vízből

„Az érmek és pontszerző helyek többségét persze most is úszóink termelték. Közülük is Hosszú Katinka, aki hat számban indult, és végül négy medállal (2-1-1) zárta a világbajnokságot. Fontos kiemelni, hogy az ő szereplése nélkül egyszer sem hallhattuk volna felcsendülni a magyar Himnuszt. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy teher az egész országot a hátamon vinni – mondta a 200 méteres hátúszás döntője után a bajai úszófenomén. Talán nem is tudta, mekkora igazságot mondott akkor ki, hiszen ha ő nincs, akkor most egyértelműen kudarcos magyar szereplésről kellene írnom. Az Iron Lady hazai kritikusainak (bár ide jobban illenék az irigyei jelző), ha másért nem, már ezért illene elismerniük Katinka korszakos jelentőségét. Ha máshogy nem megy, példát vehetnének a Duna Arénában vasárnap este tomboló tízezer magyarról…

Voltak persze csalódások (neveket szándékosan nem írok), de szerencsére bőven jutott kellemes meglepetésből is. Közülük is kiemelkedik Milák Kristóf szereplése, aki 17 évesen úgy szerzett ezüstérmet 100 méteres pillangóúszásban, hogy közben háromszor is megjavította az ifjúsági világcsúcsot. Ráadásul átadta a múltnak a már-már ikonikus Cseh László hazai rekordját is, aki a hosszabb távon vigasztalódott egy ezüsttel. De ide sorolhatjuk a mélyről visszajött Verrasztó Dávid, az átalakított férfi vízilabda-válogatottunk, illetve a 4×100 méteres férfigyorsváltó szereplését is.

Összességében egy örömökben, csalódásokban, izgalmakban teli borzongató két héten vagyunk túl, ami sokat adott a nemzeti büszkeségünkhöz, bár sokat is elvett a nemzeti pénztárcánkból. Akár így, akár úgy érezzük, annyi bizonyos: valamilyen formában, de kint vagyunk a vízből.”