Nyugat és Kelet „másságáról”

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

Ivan Krastev, a nemzetközi hírű bolgár politológus How to avoid Europe’ disintegration című írásában elmeséli, hogy a korábbi európai bizottsági elnök, Barroso egy alkalommal megkérte őt, mondjon véleményt arról, mit kellene tennie az Európai Uniónak a 2008-as válság idején, azaz hogyan lehetne javítani az európai integrációt. Krastev azt mondta Barrosónak, hogy ő bizony nem sok mindent tud javasolni, lévén nem integráció-specialista. Ám – hiszen ő kelet-közép-európai – annál nagyobb szakértője a dezintegrációnak. „Egy olyan projektet tudok vállalni, amely a szétesés logikájáról szól.”

Nos, igen. A mi kelet-közép-európai kultúránk valóban ezen a ponton különbözik a leginkább a nyugatitól. Mi folyton folyvást szétesésünk különféle stációiban élünk, ők pedig (legalábbis a mostani időkig) egységük különböző fázisaiban.

Nagyon leegyszerűsítve ez a fő különbség Nyugat- és Kelet-Közép-Európa között.

*

Az persze egy következő kérdés, hogy vajon miért olyan kevés egymásra hatás történt a két régió között a csatlakozási folyamat elmúlt évtizedeiben. Nagyjából két végletben mozog Európa e két történelmi régiójának „történelmi” szimbiózisa az 1990-es évek végétől.

A nyugati értelmezési kód az, hogy a keletiek örüljenek, hogy csatlakozhattak, csapják össze a bokájukat s lehetőség szerint mind teljesebb módon koppintsák le azt, amit a Nyugat tud és kínál. A keletiek értelmezési kódja ezzel szemben (lásd a visegrádi négyeket elsősorban), hogy a Nyugat nem hajlandó kellő mértékben tiszteletben tartani a keletek értékeit, tehát a Keletnek – bizonyos értelemben – „lázadnia” kell ez ellen.

Nem kell nagyon ragozni, hogy egyik véglet sem túl szerencsés, noha tökéletesen feltételezik és kiegészítik egymást. A nyugati, fejlett uniós tagországok nem értik, a keletiek miért nem hozsannáznak; a keletiek pedig nem értik, miért is kéne hozsannázniuk. Hát, nem is teszik, sokkal inkább kritikusak.

Pedig amit Krastev felvetett Barrosonak, az kiterjesztve is értelmezhető lenne. Valami olyasmiről van szó, hogy bár egy szövetségi rendszerben és egy közösségben vagyunk, de mégsem ugyanazt tudjuk. Nyugat-Európa más történelmet élt meg, mint a mi régiónk, ezért – a maga szempontjából joggal – kéri számon a nyugati típusú liberális demokráciát. Ahhoz persze, hogy ezt megtegye, épp ezek a mély történelmi tapasztalatok kellenek. Például arról, hogy a fejlődés létrehozza az elitek, majd pedig a nemzetek, utána pedig a nemzetállamok feletti integrációt. Logikus ez a lépcsőzetes folyamat? A nyugati fejlődést figyelve: teljesen.

Ámde Kelet-Közép-Európa egy egészen más történelmet élt. Abban az elitek közötti integráció, megbékélés már a történelemben sem igen volt jelen, s így maradt ez napjainkig. Nemzetállamok között? Amikor Magyarország nemzetállam lett, 1919 után, meglehetősen ellenséges nemzetállami környezet vette körül, s mesebeszéd, hogy az államszocializmus idején a KGST valamilyen összeharmonizáló nemzetállami környezet lett volna. Valami ilyesmire gondolhat Krastev, amikor magát a dezintegráció specialistájának nevezi. Naná: a látszat-közösségiség lebontásának temérdek példáját élhettük mi meg. Ebből persze nem következik, hogy ha belekerülünk egy nyugati típusú integrációs környezetbe, abban azonnal élni is tudunk.

Sajnos, nem következik.

*

Ráadásul maga a Nyugat is temérdek válságjelenséggel küszködik Barroso óta, folyamatosan. Ezekre a nyugati mag-országok (pláne Kelet-Közép-Európa irányában) egyre ingerültebben reagálnak. Valljuk be, iszapbirkózás zajlik a két régió között. Ahelyett, hogy ezek ketten közelebb kerültek volna egymáshoz, éppenséggel távolodtak.

Az újraközeledéshez a „Krastev-modell” ajánlható. A kelet-közép-európai országok mást tudnak, mint a nyugatiak.

Eljött tehát az országok és régiók közötti „másságok” értelmezésének ideje. Ez nehezebb lesz, mint a demokrácia szerencsésen sikerült bevezetése. Demokráciát építeni könnyebb, mint szembesülni az újonnan létrejött demokráciák történelmi „másságával”. Nem jó út, ha a két régió kiélezi ellentéteit; célszerűbb a másságukkal való számvetés. Ez lehet ugyanis az EU jövőbeli megerősödésének záloga.