Levél Andromedához

„Előrebocsátom, hosszan tudnám sorolni azt is, hogy mi az, amivel nem szeretnék újra találkozni az Andromédában – nem szeretnék pl. orrvérzésig bolygót szkennelni, hevenyészett galaxistérképeken Pac-Man–szerű fogócskát játszani, különböző liftekben hosszasan rezet baszni, valamint magyar kisvárosokról elnevezett terepjárókban tök üres bolygókat felfedezni -, de ezek zöméről már most tudni, hogy úgyis lesz benne részünk, másrészt jelen levelemben (jórészt) dicsérni jöttem, és nem temetni. Egyszóval, ha megengedik, teljes mértékben szubjektív és csapongó módon felidéznék néhány dolgot, amelyek miatt Shepard parancsnok kalandjai örök időkre bekerültek szívem egyik rejtett csücskébe, és amelyek miatt alapvetően pozitív tekintek az Andromeda elébe is - csak aztán győzzenek megfelelni az elvárásoknak.

Ha egy mód van rá, szeretnék az Andromédában csupa olyan karakterrel találkozni, mint amilyen Mordin Solus volt, az őrült szalárián, akinek csöppet sem sablonos életére (»Have killed many, Shepard. Many methods. Gunfire, knives, drugs, tech attacks, once with farming equipment. But not with medicine.«), torokszorító önfeláldozására (»Had to be me. Someone else might have gotten it wrong«) és legfőképpen unikális aranyköpéseire még biztosan hosszú ideig emlékezni fogok. Férfiasan be kell vallanom, videojáték kapcsán sosem álltam még olyan közel az elérzékenyüléshez, mint azon átvezető jelenet alatt, amelyben a törékeny doktor utolsó útjára indult abban a bizonyos liftben, és félelmét leplezendő egy Gilbert és Sullivan-kuplé átiratának dúdolásával bátorította saját magát. (No jó, elismerem...itt még csakugyan kitartottam, de amikor azután a házibuli után Shephard parancsnok megtalálta a hangszalagot, rajta az Amazing Grace-szel, valami mégiscsak belement a szemembe).”