„A Törökország és az EU közötti megállapodás életbe lépése óta – a balkáni útvonal lezárásának is köszönhetően – drasztikusan csökkent a görög szigetekre érkező menekültek és egyéb migránsok száma. Pont a menekültválságnak az európai országok belpolitikájára gyakorolt tavalyi hatásai miatt adódik a kérdés: tényleg változtatni akarunk ezen?
Azt szokták felhozni a megállapodással kapcsolatban, utoljára az osztrák külügyminisztertől érkezett ilyen megjegyzés, miszerint Európa zsarolhatóvá válik ezáltal. Ez a realitások félreértése. Mindkét fél profitál ugyanis a megállapodásból. Ha az európaiak valóban annyira zsarolhatóak lennének, mint azt állítják, már rég beleegyeztek volna csukott szemmel a törökök vízummentességébe. Ám ez nem történt meg, ahogyan az Erdoğannak címzett kritikák sem hagynak alább.
A külső határok védelme jóval ijesztőbben hangzik, amint amilyen ténylegesen. Hiszen a valóságban a tengeri határok védelme tulajdonképpen egyfajta tengeri segélyszolgálatként működik a partoknál, ahogy azt Líbia partjainál látjuk is. Mégis hogy akarjuk rávenni Törökországot a csónakokban érkező menekültek visszavételére, ha éppen felmondtuk az egyezményt?
Igen, Törökország és Európa politikailag eltérően mozognak. Igen, Törökország EU-tagsága egyre inkább borzasztóbbnak tűnik. Ám ahol mód van a pragmatikus együttműködésre, ott meg is kell azt lépni. A reálpolitika ellen egyesek »európai értékeket« helyeznek szembe, amiket aztán más témában ugyanúgy elfelejtenek.”