„Amíg a vasfüggöny mögötti Kádár-rendszernek az ópiuma a színlelt jólét és kiszámíthatóság volt, ennek a mostaninak a lelépés lehetősége. A lelépő polgár ideális szövetségese Orbán Viktornak. Egyrészt eltartja az itthon maradottakat, akik amúgy se fizetnének egy peták adót sem, ráadásul általában vagy gyerekek, vagy idősebb felnőttek, tehát pont az a két társadalmi csoport, amelyikre költeni kell. Nem szeretik hangoztatni, de a magyar GDP-nek jelentősebb szereplői a hazautaló kivándoroltak, mint a komplett mezőgazdaság, és az arány nem épp a mezőgazdaság javára változik.
A kivándorolt magyar másik fő jó tulajdonsága, hogy a Panamajack- meg jótündér-féle alakokat leszámítva, magasról tesz az itthoni helyzetre. Zavarja persze, de pont azért jött el, mert sokkal jobb élete van így, hogy nem folyik bele. A pénzt hazaküldi Anyunak meg az öccse lányának a két tannyelvű gimire, de már az öccséék is nézegetnek mindenfelé, Öcsisajt végülis vizsgázott hentes de megvan a C kategóriás jogsija, és a Szilvinek is lenne egy gondozónői állás, lakásukat kiadjuk, a miénket eladjuk, abból anyunak veszünk egy szép másfélszobát valahol, aztán eladjuk a bivalybasznádi házat is… Egy idő után az itteni majmokat már nem követi, legfeljebb egy keserű mosoly erejéig nyitják meg ezt a förtelmet is.
A kivándorolt magyar tehát ideális. Fizet, egy petákot nem vesz fel a közösből és nem pofázik bele semmibe. Nagyon vigyázni kell, nehogy olyant csináljunk, ami miatt kedve támad hazajönni, vagy elmenni szavazni. Pont jó az ilyen nóta, majd a nyuggerek beveszik, hogy ez ööö…valahogy értük van. A falusiakat meg úgyis felviszi a polgármester szavazni a Fideszre, különben elsirathatják a közmunkát a bugrisok. Nincs itt semmi gond.
Még.”