„– Ön azt írja: Orbán apafigurája, patriarchális szemlélete kolbászfesztivállal, pálinkával és »a szegény elesett nők nem valók a politikába« szöveggel nagyon is működik.
– Hat az emberekre. Ráadásul sokan félreértik Orbán mondatait, azt hangoztatják, fasiszta, uszító szövegeket mond. Ezek szerint a többség szereti a fasiszta és az uszító szövegeket? Ez csak a mi percepciónk, az emberek nem így élik meg.
– Hanem?
– A nemzeti narratíván keresztül. Ha ezt mondjuk épp a Brüsszel elleni háborús retorika egészíti ki, az ellenzék rögtön azt sulykolja, hogy a béke pártján áll. De közben nem fogja fel, hogy a kormány narratívájában ez mást jelent: a nemzeti kormány szabadságharcot vív a befolyásolni akaró külső hatalom ellen, nemzeti felhatalmazással nemzeti érdekeket véd. Ezt érzelmileg könnyű befogadni, ezért sok ember elhiszi, a békeszöveg pedig úgy csapódik le náluk, hogy adjuk meg magunkat az EU-nak.
– Azért a Simicska-ügy rávilágít a rendszer működésére.
– A nemzeti narratíva egy lepel, sok minden befér alá. Azt állítja: én vagyok a nemzeti érdek védelmezője, aki ellenem küzd, az a nemzetet támadja. Ez akárki lehet, az ellenzék vagy akár Simicska Lajos. Orbán amúgy idestova húsz éve építgeti ezt a narratívát. Az ellenzéknek is valami hasonlót kellene tennie. Orbán ugyanis mindezt olyan erősen hangsúlyozza, hogy a közbeszéd átállt erre. És mára légmenetesen zár a narratíva.
– A kommunikációs panelek fontosabbak, mint maguk az intézkedések?
– Az intézkedések nem önmagukban, hanem az értelmezések szintjén léteznek. Márpedig ha csak a Fidesz értelmezése létezik, akkor az lesz az érvényes, az emberek az alapján élik meg a döntéseket. Sőt szerintem a nemzeti narratíva már Orbán nélkül is megállna a lábán. A politikai verseny lényegében értelmezési verseny.”