A Keresztapa és ellenzéke

„Ez is igazolja: noha a »maffiaállam« köré épített fogalmi keret nagyon is alkalmas a közös rendszerkritikai nyelv megépítésére, a »25 év« érdemi vitáját sem úszhatjuk meg. Csak a múlt és jelen koherens narratívájára épülhet jövőkép. Ennek gerincét talán a hűbéresekből és jobbágyokból ismét állampolgárt csináló emancipáció jelentheti, amely egyszerre ígéri a maffiarendszer politikai, szociális, gazdasági és lelki kiszolgáltatottságának, alávetettségének felszámolását.

Csakhogy hívó szavaink ma keveseket mozgósítanak, nyelvünk izolálódott és szétesett, kisodródott a közbeszéd szélére. Szükség van a drámaibb, elevenebb, tapinthatóbb fogalomkészletre. Hiába kritizáljuk helyesen és elkerülhetetlenül a demokrácia elsorvasztását, a Nyugat- és Európa-ellenességet, Orbánék »nemzetinek« csúfolt mitológiája a maga módján előre kivédte, felülírta, a kötet megfogalmazásában »felülkeretezte« ezt. (A nemzeti szuverenitás jegyében kell leráznunk a Nyugat és Európa igáját, a nemzet akaratát nem korlátozhatják bakafántoskodó intézmények stb.) Az egyetlen lehetőség, ha mi meg ezt a manipulatív, hamis »nemzetvallást« »keretezzük felül«, adunk új jelentést fogalmainak: amit erős Magyarországnak neveznek, az a gazdasági és politikai hatalom erősebb koncentrációja, amit nemzetnek, az a »politikai család«, a klientúra hálózatrendszere. A »maffiaállam« köré épülő terminológia képszerű volta, a részelemek kibontását lehetővé tevő allegorikus jellege, magyarázatra nem szoruló morális töltése alkalmasabb a mindennapi élmények és érzelmek előhívására, mint szokásosan politikai fogalmaink (»korrupt«, »antidemokratikus« stb.).

Ezzel szemben a legfontosabb ellenvélemény az, hogy a »maffiaállam« leírása helytelenül tünteti fel pusztán cinikus manipulátornak a maffia belső körét. Az ellen-értelmezés éppen hogy (akár túlhajtott) küldetéstudatot, eszmevezéreltséget fedez fel a hatalomgyakorlók motívumai között. Nem látom sok gyakorlati értelmét annak, hogy feltétlenül eldöntsük a »gazember vagy megszállott« vitát. (Az új kötetben Madlovics Bálint fogalmaz így.) A végeredmény szempontjából érdektelen, mikor mennyire hisz üdvtanában az igehirdető főnök. Bizonyára van, amiben hisz, hiszen csak tehetetlenségünk leplezésére szoktuk démonizálni. A valódi maffiának is volt egyfajta etikai kódexe (még saját külön parancsolatai is), küldetéstudata, amely a »rend«, a »hűség«, a »család«, a »vérbosszú«, a férfias kötelességtudat morális kötőerejére támaszkodott, és feltehetőleg a maffiavezér önképéhez is hozzátartozott. Amit ma látunk, az az, hogy az ideológiá-nak és a hatalmi önérdeknek még egyetlen ponton sem sikerült egymással konfliktusba kerülnie, utóbbi még soha nem áldoztatott fel az előbbi oltárán.”