Porhintés

„Nem, ez a párt soha nem cigányozott – még az idén január elsején Novák Előd sem –, nem zsidózott, nem hajlott a »náci romantikára«. Nem, a Jobbik soha nem akarta kiemelni a családból a cigány gyerekeket, hogy nevelőintézetbe zárva szoktassa rá őket a katonás csendre, rendre, fegyelemre. Nem, ez a párt soha nem juttatott be a parlamentbe olyan képviselőt, és soha nem adott mandátumot olyan embernek, aki, ha nem értett egyet a képviselőtársával, akkor a folyosón akarta a (nagy)szünetben elintézni a dolgot. Mint az elemiben a verekedős, viselkedészavaros suhanc. Nem, a Jobbik soha nem kampányolt azzal, hogy az országnak ki kell lépnie az unióból. Nem, soha semmi ilyesmi nem történt, vagy legalábbis Vona Gábor nem emlékszik rá. Akinek mégis lennének ilyen emlékei, „az eltévesztette a házszámot” – ez derült ki szombaton, a Jobbik pártkongresszusán. A veszprémi időközi választás bebizonyította, hogy van kormányváltó hangulat, a tapolcai pedig azt, hogy van kormányváltó erő is, ez pedig a Jobbik – mondta Vona Gábor a Budapesti Kongresszusi Központban. (...)

(...) A párt átalakítása is látványos, és a vele járó időleges siker sem maradt el. Tényleg így történt, botorság is volna ezt eltagadni, minden közvélemény-kutatónál erőteljesen »jött fel« a párt. »Meg fogjuk nyerni az országgyűlési választást, veszünk egy nagy levegőt és újjáépítjük a hazánkat« – mondta Vona Gábor. Vagyis nemcsak a cigány gyerekek fogják megtanulni, hogy mi az a katonás csend, rend és fegyelem, hanem mi, megfegyelmezettek, mindannyian. Én ugyan soha nem támogattam a nácizást, a fasisztázást, sőt többször felszólaltam ellene már csak azért is, mert mindig éppen azok folyamodnak az ilyen megbélyegző jelzőkhöz, azok címkézik fel vitapartnereiket, akik kifogynak az érvekből. Amikor valaki nem tud tovább érvelni, mert minden állítása elbukott, az ingujjból előhúz egy ilyen címkét, és úgy hiszi, ezzel máris befogta vitapartnere száját. Vagy ha az talán még mondaná is tovább a véleményét, már senki sem hallgat rá, a külvilág rég nem veszi komolyan. Mert ott virít a címke a homlokán. Vagy inkább a mellkasán – hogy közelebbről talán ne is konkretizáljam ezt a példát. 

Nem szeretem tehát a címkézést, így azt sem, amikor a Jobbikot nácizzák. Az az érdekes azonban, hogy erre a pártra felesleges ráakasztgatni az ilyen címkéket, mint a karácsonyfára decemberben a díszeket, mert kitermel magától is mindent. Akármilyen irányban változik is…”