Nemzeti büszkeségünk másik oldala a korlátoltságunk

„A könyveiben valamilyen szinten újraértelmezi az egy-egy emberhez fűződő narratívákat, vagy ha nincsenek, akkor megteremti azokat. Ez kicsit olyan, mint a szoboravatásokkal, utcaátnevezésekkel átformált történelmi emlékezet. Mit gondol, mennyire fontos mondjuk az utcákat átnevezni?

Ebben a tekintetben konzervatív vagyok, még akkor is, ha elfogadom, hogy a város egy élő szövet, amely állandóan változik. Nem tetszett, amikor 4-5 éve újrakezdődött az utcanevekkel való szimbolikus politizálás. Kifejezetten rossznak tartottam azt is, amikor Budapest zászlaját lecserélték azzal az indokkal, hogy hasonlít a román zászlóra. Ez volt az egyetlen olyan ügy, amikor levelet írtam Tarlós Istvánnak, és megpróbáltam felhívni a figyelmét a zászló történetére. Mert a városegyesítéskor történészeket kértek fel arra, hogy a három egyesülő városnak a jelképeiből hozzák létre a zászlót, és ezért ez a jelkép szervesen kapcsolódott a középkori történeti gyökerekhez, ráadásul előbb volt Budapestnek ilyen zászlaja, mint ahogy az egyesült Románia létrejött volna. Az is hozzátartozik még, hogy ezt a zászlót mindig akkor vették el a várostól, amikor valamilyen diktatórikus vagy féldiktatórikus rezsim került hatalomra, és aztán mindig tudósokból álló grémiumok hozták vissza.

Szerintem vannak olyan szimbólumok, amelyeket sok generáción át érdemes megőrizni, és sokszor az utcanevek is ilyenek. Például az hihetetlenül tetszik, hogy még ma is ugyanott vannak a nyilvánosházak Bécsben, mint ahol – mint azt megírta – Balassi Bálint idejében. Hatszáz éve ugyanazok az utcanevek az osztrák fővárosban, és boldogan együttélnek ezzel, mert a múltjuk része. Amikor viszont egy város időről időre elveszti az utcaneveit, akkor az azt mutatja, hogy nagyon nehéz a viszonya saját magával.

Tarlós István végül válaszolt a levelére?

Nem, az történt, hogy megbízott valakit, hogy válaszoljon, de az a valaki nem értett egyet Tarlós véleményével, és nem írta meg a levelet, így aztán soha nem kaptam választ.

És mit gondol a Szabadság téri Horthy-mellszoborról vagy a megszállási emlékműről?

A Horthy-szobor egy templomhoz tartozik, nyilván nekem ő semmilyen módon sem személyes hősöm, de ha egy templom közössége úgy dönt, hogy Horthy Miklós mellett akar imádkozni, akkor lelke rajta. Tudok azért olyan református híveket, akik emiatt más templomba járnak. Sokkal több bajom van a Szabadság téri emlékművel, mert a felelősség elhárításáról szól.

Érdemes volt ön szerint ennyi ideig vitatkozni rajta, tüntetni ellene? Sokak szerint a tüntetők csak rágták az Orbán-kormány által bedobott gumicsontot.

Szerintem érdemes volt, mert csak látszólag nem fontos kérdés. A jelképek és a történelem megértése mindig a jövő szempontjából fontos. Szerintem nagyon rossz a magyar kultúrában az a mélyen gyökerező meggyőződés, hogy minden rosszért mások felelnek. Hogy a külső erők meg a belső ellenség tehet mindenről, hogy Trianon és a holokauszt, meg a besúgások a kommunizmusban kizárólag mások hibáiból történtek. Pedig a történelem ismerete arra való, hogy megismerjük a jelenünket, és okosan tervezhessük a jövőnket.

Kinek a felelőssége lenne, hogy helyesen magyarázzuk a múltat?

A magunké is, nem csak a politikáé. Amikor eldicsekszünk például a külföldi barátainknak, hogy hány magyar Nobel-díjas volt, meg hány magyar találmányunk van, akkor mindehhez hozzá kell gondolni, hogy a találmányok nagy részét külföldön szabadalmaztatták, és a Nobel-díjasok is azért kaptak díjat, mert »szerencséjükre« elüldöztük őket. A nemzeti büszkeségünk másik oldalán a saját nemzeti korlátoltságunk van.”