Egy vallásháború veszteségei – a NER és a baloldal

„Márpedig hogyan mutat a baloldal igazi szolidaritást, ha saját politikai családján belül a működés legfőbb elve, hogy legyengítjük, megfúrjuk, sarokba szorítjuk, majd izomból lenyomjuk a partnereket? Hogyan lehet az egész ország problémáira érvényes és hiteles válaszokat adni, a kaotikus félelmi reakciók és marakodás közben?

A NER, dacára a nemzeti hitvallásnak, nem békére és egyetértésre épít, hanem egész működése harci üzemmód jellemző. Nem nagyon ismeri a nehéz tárgyalásokkal elért, békés kompromisszumokat, hanem sokkal inkább a bajtársak jutalmazását és a legyőzött alattvalók hallgatását kedveli. Erőforrásai (a háborúhoz leginkább pénz, pénz és pénz kell) miatt jelenleg nem lehet legyőzni saját módszereivel és saját frontjain - ellenzéke nem is tud kitörni az általa leuralt hadszíntérről.

Én nem hiszek abban, hogy érdemes túl sokáig másra mutogatni és hogy sok értelme annak, ha az ellenzék kérlelhetetlenül, totálisan agyagba döngöli saját magát – ez a NER játéka: nem akarok belemenni. Éppen ezért az olyan cikkeknek, mint ez is, elég korlátozott a haszna. Inkább az a gondolat foglalkoztat, hogy a csatazajban miként lehet mondjuk három-négy olyan lényegi kérdést találni, amiben az ország békében egyetért és amelyek kedvéért megtanulnak a politikailag nem egy nézeteket valló polgártársak tisztelettel együtt élni, s hogy ezen folyamat természetes részeként a baloldal és a liberális gondolat hogyan építi újra, gyakorlatilag a nulláról legfontosabb értékeit. Nem más kárára, hanem az ország hasznára.”