Az orbánizmus, és akik gyűlölve is irigylik

„Orbán Viktor negyed százada kitartóan bizonyítja, hogy példás képviselője a magyar politikai elitnek. Aki bármiféle illúziót táplált iránta, hosszú ideje naponta tapasztalhatja alapvető tájékozatlanságát a világban. Ellenlábasaihoz hasonlóan nem bír számottevő ismeretkinccsel, és érdeklődése sem irányul a társadalom elviselhetőbb létfeltételekhez, biztató távlatokhoz segítésére. Versenytársaival együtt ő sincs tisztában avval,mennyibe kerül egy kiló kenyér vagy egy villamosjegy a létminimumon tengődőknek. Nála is a politikusi kaszthoz tartozást mutatja viszolygása a konzekvens értékrendtől. A jövőt megalapozó, érett, időtálló elképzelések kimunkálása helyett szívesebben hagyatkozik a pillanat sugallta végiggondolatlan ötleteire, és stabil szemlélet hiányában bajosan vádolható zárt, koherens eszmerendszerrel. Annak függvényében, hogy mitől remél éppen nagyobb politikai hasznot, bármikor kapható soros eszményeinek feladására,mégsem nevezhető pragmatistának, döntéseit ugyanis nem célszerűségük indokolja. Noha a hűség pártjának vezetője, kormányzati ciklusról kormányzati ciklusra váltogatja meggyőződését, és inkább kockáztatja pártjának sikerét, mintsem letegyen a privát győzelem feletti öröméről.