Az állampolgári kultúra típusai

„A fiatalok mintegy 20%-a azonosul a demokratikus értékekkel, utasítja el az antidemokratikus értékeket, bízik a közintézményekben és másokban, és miközben elzárkózik a pártpolitikai cselekvéstől, addig a civil aktivitás minden formájára nyitott. E típus bizonyos értelemben a legközelebb áll a demokratikus állampolgári kultúra ideáljához: az értékek szintjén elkötelezett a demokrácia mellett, ugyanakkor felelősséget is vállal annak fenntartásáért. Beszédes azonban, hogy e csoport tagjai is idegenkednek a pártpolitika világától, nem úgy tekintenek rá, mint amit kiszámítható, megbízható játékszabályok határoznak meg, sokkal inkább úgy, mint valami gyanús szférára.

A demokratikus civil aktivisták közé sorolható fiatalok leginkább olyan családokban nőnek fel, ahol a szülők magas iskolai végzettsége és jó tanulmányi előmenetele kiegyensúlyozott érzelmi-kommunikációs klímával párosul, ám a családi életre árnyékot vet a materiális létbizonytalanság, amiért elsősorban a politikai elitet teszik felelőssé. Attól függően, hogy a társadalmi igazságtalanságok értelmezésében – a család vagy a barátok révén – az emberjogi vagy a nemzeti perspektíva játszik döntő szerepet, a civil aktivizmus előbbi vagy utóbbi formája válik vonzóvá.

Az állampolgári kultúra típusainak áttekintése után levonható a következtetés, hogy a rendszerváltás után felnőtt generáció demokratikus nevelése különböző okokból kifolyólag kudarcot vallott. Mindössze a fiatalok egyötödéről mondható el, hogy konzisztens, aktív demokratikus kultúrát sajátítottak el, igaz, a pártpolitikai szerepvállalás számukra is elfogadhatatlan. Egynegyedük csupán az értékek szintjén sajátította el a demokrácia alapjait, anélkül hogy abban saját magának bármiféle szerepet szánna. A fiatalok csaknem egyharmada nyitott ugyan a közéleti szerepvállalásra, azonban ezt zavaros vagy egyenesen antidemokratikus értékek talaján tennék. A fennmaradó egynegyed pedig akár teljes apátiába vonulva, akár frusztrálódva, de eltökélten hátat fordít a közéletnek.

A rendszerváltáskor az ország egyidejűleg tűzte ki maga elé a demokratizálódás és a gazdasági-kulturális modernizálódás céljait. Belátható, hogy e két cél csakis együttesen érhető el. Ebben az értelemben a demokratikus állampolgári kultúra kialakulásának tétje túlmutat azon a kérdésen, hogy milyen a nyilvánosság minősége – bizonyos értelemben a rendszerváltás ígérete múlik rajta.”