„A Kreml önfeledt téli olimpiát, rezsim-legitimációt akart, és meg is kapta: a napok múlásával ritkulnak a botrányos fotók, posztok, a figyelem lassan a gyors- és műkorcsolyázók, a sífutók és a jégkorongozók felé fordul. Hatni kezd az amnézia. (...) Ahogy a végén Winston is megszerette NagyTestvért. (...)
Ez a fajta gazdaságirányítás, ez a fajta hatalomgyakorlás, emberkép, szabadság-felfogás, az államilag egyszerre szervezett és elítélt korrupció, ez az egész félázsiai működési mód a jelek szerint nagyon is megfelel a jelenlegi magyar miniszterelnöknek, akinek a köztársasága már ma is erősen emlékeztet a szocsi, illetve a tágabb értelemben vett orosz modellre. Orbán pár év alatt úgy átszabta a közjogi rendszert, olyannyira a politika alá rendelte a jogot, hogy a The Washington Post már úgy ír rólunk, mint új, ex-KGB-s barátjának országáról: az ország intézményeit »erősen fenyegeti a kormányzó párt, a szélsőségesek pedig a kisebbségeket célozzák meg«. (...)