„Vádolom még azokat a politikusokat, akik nem átallanak néhány szavazatért uszítani a romák ellen. (Tessék megnézni a mostani ózdi ügyet, ajvé, mennyi van belőlük.) Vádolom azokat a cigány vezetőket, akiknek többet ér egy kis hivatal, mint az övéik élete. Vádolom még azokat az újságírókat, akik vagy nettó cigányoznak – akár állatoknak is nevezve embertársaikat – vagy gyáván és óvatosan, de arra célozgatnak, hogy azért ezekkel mégsem lehet együtt élni. És vádolom azokat a névtelen kommentelőket, akik, bármiről is legyen szó, a második lépésben már cigányoznak, zsidóznak, buziznak nagy tételben. És vádolom azokat a kollegáimat, akik ettől boldogan összedörzsölik a kezüket, majd persze négyszemközt hozzáteszik, maguk ugyan nem így gondolják, de hát ugye a kattintásszám. (...)
És vádolom azokat, akik némák maradnak. Akik a szószékről nem arról beszélnek, hogy minden ember egyenlőnek születik. És vádolom azokat a tanárokat, akik egyes tanulóikat nyomban a hátsó padba száműzik, ha sötétebbnek találják a bőrét az átlagosnál. És vádolom a kidobóembert a diszkó előtt, akit természetesnek tartja, hogy romát nem enged be. És a fiatalokat, akik ezek után hajlandóak mégiscsak bemenni oda és ott jól érezni magukat.
És hibásak vagyunk mi is, akik nem tudtuk megértetni, elmagyarázni, hogy mi a baj mindezzel.”