Rozéreneszánsz

„Mármint nálam, persze, merthogy a rozénak amúgy évek óta nagy divatja van ilyenkor. Azt szoktam mondani, hogy azért, mert a rossz is jó. Sok a sav? Kicsit lusta? Mehet rá a szóda! Tutti-fruttis? Nem baj, legalább van íze. Egy rosszul elkészített fehérbor, de egy gyenge vörösbor pláne tud olyan rossz lenni, hogy a legelvetemültebb alkoholisták is a lefolyó mellett döntenek inkább. Csak azért jutott ez eszembe, mert az elmúlt két évben nem ittam annyi rozét, mint idén nyáron. Egyelőre ritkán merészkedek a határon túlra, inkább az itthoni kínálatot szondázom becsülettel, és az a helyzet, hogy elég vegyes a kép.

A Frittmann testvérek kékfrankosból szűrt tétele például egészen unalmas és savtúlsúlyos, csak szódával csúszott hétvégén a dorogi stégen. Egészen sok érte az ezerötszáz forint. A szigetcsépi Gál pincészet Szent Márton rozéja kifejezetten rossz, ellenben a friss pinot noir rozé nagyon jól sikerült; a kis maradékcukor jól áll neki, talán emiatt sem billen el a sav irányába, magában is hamar elfogy.

A pár hónapja Octopusszal kóstolt Umathum rozé talán a legérdekesebb darab; koncentrált szín, rengeteg gyümölcs, hosszú, tartalmas korty. Tilos szódázni. Kár, hogy itt vidéken nem lehet hozzájutni, mert még az aktuális hazai kedvencet, a Sauska rozét is körökkel veri; utóbbi egyébként nagy meglepetés, talán az idei sikerült a legborszerűbben, szóval teljesen jogos, hogy kedveli a közönség. Ha jól tudom ugyanis, akkor nem csak borvidékileg, hanem hazai szempontból is a Sauska a legkedveltebb.

Ugyanekkor kóstoltuk a St. Andreát is, amit talán a legjobb hordós versenyző itthon (sajnos a pluszos Sauskát idén nem kóstoltam…); megígértem magamnak, hogy megpróbálkozom egy teljes palackkal, de még nem került rá sor. Egyébként addig fogok kísérletezni, amíg marad ez a kánikula, hátha belefutok még valami érdekességbe. Véletlenül se fogja vissza magát, akinek van javaslata, ötlete, tippje, ilyesmi.”