„Ha most, a 21. század hajnalán tekintetünket végighordozzuk a világ sorsának alakulásán, jól látjuk Kairótól Törökországig, Brüsszeltől New Yorkig a hitük miatt meghurcolt keresztények csapatát, akiket egyik helyen a fizikai terror, másutt az adminisztratív felszámolás, vagy pedig épp’ a toleranciának nevezett relativizmus diktatúrája szorít sarokba.
Azt kívánom önöknek, hogy ez a konferencia adjon erőt a hazugság erőinek néven nevezésére, de ne álljanak meg itt, hanem, hallják meg Jézus szavát: »Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.« (Lk, 21, 27-28) Mert mit is üzennek ezek a sorok? Azt, hogy Isten uralma azokban lesz nyilvánvalóvá, akik az üldözések közepette is felemelik tekintetüket, és nem szűnnek meg észrevenni a rászorulót, lelki és fizikai ínségét enyhíteni még azoknak is, akik őket üldözik. A terrort így alakítja a szeretet eseményévé az önfeláldozás, miként ezt Krisztus kereszthalálában mindennél jobban látjuk! 1925-ben XI. Piusz pápa a katolikus egyházban kötelező ünneppé tette Krisztus Király vasárnapját. 11 évvel később pedig, amikor 1936-ban, a spanyol egyházüldöző háború idején a keresztényeket falhoz állították, ők sorra így kiáltottak kivégzésük előtt: Éljen Krisztus Király!
Egy konferencia mindig figyelemfelhívó esemény, egyfajta demonstráció, miként ilyen egy-egy ünnep is. Segítse önöket a spanyol és a magyar vértanúk példája, hogy az elhangzó információk performációvá legyenek életükben, vagyis utat mutassanak akkor, amikor Valakiért, valakikért vagy valamiért ki kell állniuk!”