Betemet a dotkomválság

„A télből kifutva, tavasz elejére nagyjából nyilvánvalóvá vált, hogy az Index tőzsdei bevezetése lehetetlen küldetés. Azok a külföldi intézményi befektetők, akikre a részvényjegyzésnél számítottunk volna, már egyáltalán nem pozitívan, sőt, nem is semlegesen néztek az internetes cégek papírjaira: a sorozatos és folyamatosan elszenvedett veszteségek hatására kimondottan meggyűlölték őket. Szinte minden nap bebukott egy-két újabb szélhámos amerikai internetcég, ami a tisztességesen működő és szupersikeres akkori óriáscégeket (Amazon, Yahoo stb.) is megviselte - az tehát el sem volt képzelhető, hogy egy távoli kis ország portálcégébe bárki egy fillért is befektessen. (...)

Míg a vezetésben a problémák alatt fuldokoltunk, szinte észrevétlenül összekovácsolódott körülöttünk a cég. Hosszú távú barátságok, kapcsolatok, házasságok létesültek a százötven fős társaságon belül, focicsapat alakult, és létrejött az a rendkívül frappánsan indexesnek hívott hangulat és közeg (Brian Eno szavával: szcéna), amely megkülönböztetett bennünket szinte minden más hazai vállalattól, és amely tulajdonképpen a mai napig mozgatja az Index szervezetét, minden más motivációnál erősebben. Aki dolgozott nálunk valamennyit, ismeri a dolgot - aki meg nem, de hallott róla, az magának is ilyen közösséget szeretne.

Az Indexben dolgozni akkor, de talán még most is sokkal többet jelentett, mint egyszerűen bejárni egy munkahelyre. Míg a világnak ezen a részén egy szervezetben dolgozni annyit jelent, hogy »elvégzed, fiam, amire utasítottak«, mi egészen másképp gondoltuk ezt az egészet; a mi modellünk a sikeres amerikai IT-cégekre jobban hasonlított (bár ezt akkor még csak sejtettük). Mi azokat kerestük, azokkal akartunk dolgozni, akik valami valóságosan nagyszerűt akarnak csinálni, nemcsak egy újabb bejegyzést az önéletrajzukba - és ezért cserébe lehetővé tettük azt, hogy ezt megvalósítsák. Tulajdonképpen elég egyszerűen hangzik.”