Kétségek és meggyőződések

„Amikor Székesfehérváron bemutatták Szubjektív ikonosztáz című kötetét, Baán László méltatásából azt a mondatot emelte ki a média, hogy a műből kitűnik: a művészet olyan út, amely végül is az Istenhez vezet el bennünket. Valóban így gondolja?

Hangsúlyos, erős mondat volt ez. Valóban levezethető a könyvből – főként azok számra, akik képesek voltak a bemutatott, súlyos problémák mögött megérezni, milyen fontosnak tartom a művészetben a szakralitást. Számos írás foglalkozik ezzel: miképpen tud a művészet egy tőlünk távoli, fölöttünk létező, éteri szférába elvezetni minket. Ugyanakkor nem igaz a mondat minden tárgyalt művészre, minden kötetbeli írásomra. A kiváló grafikus, textilművész Kókay Krisztina Budapest Galériában rendezett kiállításáról szóló írásban benne van, hiszen az ő egész életművéből, személyiségéből ez a mentalitás rajzolódik ki. Számomra is fontos gondolatról van szó, más írásaimban is többször szerepel – természetesen összetett módon, hiszen összetett kérdésről van szó.

Hol van a helye a hitnek, a vallásnak a személyes szférájában?

Feleségem katolikus, a Patrona Hungariae Gimnáziumban érettségizett, régi katolikus családból származik, akik komolyan veszik felekezeti hovatartozásukat és a vallásgyakorlást is. Ez nagyon jó hatással van a gyerekeimre és rám is. Magam református vagyok, de mivel a feleségem katolikus, a gyerekek érdekében úgy döntöttünk, hogy katolikus neveltetésben részesítjük őket, hiszen az nem lehet, hogy egyik héten ide, másik héten oda járjunk. Nagyon sok előnyét látom ennek a nevelésnek, még ha néha komoly próbatétel elé állít is, mert én kételkedő ember vagyok, sok kérdés él bennem. Vannak lelki vezetők, akik néha átsegítik az embert a problémákon, máskor éppen a vívódások idején nincsenek ott. A Személyes történelem című könyvemben írtam például arról a katolikus plébánosról, akinek sokat köszönhetek. Az ember különféle lelki- és létállapotaiban másképp tud válaszolni a kérdésekre, de a gyerekek katolikus neveltetését akkor is fontosnak tartom, amikor épp nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy mindent a legnagyobb alázattal tudjak fogadni. Jól el tudom választani magamban a tudatos szülői magatartást a kétségektől. Nagyon fontos, hogy a gyerekeim végigmenjenek egy úton, ne bizonytalanodjanak el, hiszen úgyis eljutnak abba az életszakaszba, amikor szembesülnek majd a problémákkal, kihívásokkal, traumákkal, amelyekkel mindannyian szembesültünk. Addigra viszont fontos, hogy stabil értékrendjük és erős lelki immunrendszerük legyen. A nagylányom ciszter gimnáziumba jár, a másik lányom nemrég volt elsőáldozó, mindegyikük jár hittanra. A feleségem az igazi támaszuk ebben. Lánygyermekeim vannak, akiknél különösen nagy figyelemre, gondoskodásra, óvásra van szükség. Ha nagyobb korukban igénylik, akkor biztosan tudunk majd arról is beszélni, milyen kétségeim vannak, mi mindenben bizonytalanodom el.”