„A terroir reprezentálása-annak szépségeivel, túlzó mineralitásával, színességével - bizony nehéz feladat. Piacképesek ezek a borok? Azt gondolom, hogy populáris irányból tekintve a kérdésre, alapszinten kevéssé azok. Az egyszerű fogyasztót a legkevésbé sem érdekli, hogy melyik dűlő milyen talaján termett a szőlő. A lényeg, hogy finom legyen és csússzon, és ez néha hiányzik a túlzottan terroir-reprezentáns boroknál. Vastagabb áruk ellenére ugyanakkor piacképesek azon körökben, akik szeretik a bort elemezni is, nem szimplán meginni.
Azt hiszem, hogy Szepsy mester dűlős furmintjai nélkül egészen biztosan kevesebb lenne az egész magyar borvilág, még ha nem is feltétlenül populáris, széles körökben ismert borok. Mire kell figyelni, mire figyelek én? Elsősorban a terroir és a szőlő, a mineralitás és a gyümölcsösség, az elemezgethetőség és az élvezet megfelelő egyensúlyára. Ez a legfontosabb.
Terroirbor készül? Rendben, készüljön. De ne menjen az ihatóság rovására, okozzon élvezetet az elfogyasztása. Legalább annyira, hogy az első pohár elfogyasztása után gond nélkül kívánjuk a következőt. Reneszánsza van ma hazánkban a termőhelyiségnek, és ezt jónak tartom. Nem gondolom igazoltnak ugyanakkor azt az állítást, hogy a bornak a termőhelyet kell reprezentálnia és kész, ennyi az összes dolga. Badarság. A bornak jól kell esnie, csúsznia kell, örömöt kell okoznia- ezért vásároljuk, ezért isszuk.”