Száznyolcvan fokkal előre!

„Szó sincs olyasmiről, hogy a miniszterelnök politikája elbukott volna, hogy kényszerűségből szembefordulna mindazzal, ami az elmúlt két évben krédója volt. Az IMF elleni harc nem cél volt ugyanis, csupán eszköz, a függetlenségért folytatott küzdelem eszköze, s most az élet úgy hozta, hogy az IMF-fel meg kell állapodni. Ez azonban nem vereség, nem fegyverletétel, hanem szintén csak eszköz, ugyanahhoz: a független, erős Magyarország megteremtéséhez. Örülhet a fideszes keménymag, hogy ha fifikásan is, de tart azért a szabadságharc, mégsem adtuk meg magunkat, a többiek meg azért, mert Orbán ízléses, józan, érthető és érvelő beszédet mondott, háborús retorika és fölösleges keménykedés, ráadásul kínos, izzadságszagú poénok nélkülit. (...)

Az elmúlt évek hangzatos megszólalásai után, világtörténelmi kontextusok, Európa végének vizionálása, Brüsszel és Moszkva közötti párhuzam, a keleti szél dicsérete után még így is friss, kellemes beszéd volt ez. Éppen elég volt azt vázolnia: ezt cselekedtük, mégpedig ezért és ezért a célért. Mivel a vázolt cél helyes, nem is igen kérdez vissza a polgár, hogy a konkrét döntésekkel sikerült-e közelebb jutni hozzájuk. Akkor sem, ha a célokat esetleg már nem megfogalmazni kellene így félidő tájt, hanem – ha nem is szüretelni még az intézkedések gyümölcsét, de – legalábbis gyönyörködni a feslő bimbókban.

Persze lehet, hogy türelmetlen vagyok, hiszen valódi tétje ugyanis annak a beszédnek lesz, amelyet két év múlva hallunk majd. Akkora kell a négyszázezer új munkahely, a csökkenő adók, a söralátét, meg minden, amiről szó volt. Tiszteletre méltó állam stb. Ez a beszéd csupán annyit üzent: azt a két év múlva következő beszédet is miniszterelnökként tartja majd meg Orbán Viktor. Ma újra messze ez látszik a legvalószínűbbnek, pedig az elmúlt másfél hónapban nem mindig vettem volna mérget rá.”