Távol a párizsi álomtól, ugyanabba a folyóba lépett férfi kajaknégyesünk, mint Tokióban

2024. augusztus 08. 14:00

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor egység nem tudott versenyre kelni a legjobbakkal.

2024. augusztus 08. 14:00
null
P. Fülöp Gábor

Nyitókép: Mediaworks/Csudai Sándor

***

Hét éve készült egy óriási dobásra a magyar férfi kajaknégyes Hűvös Viktor irányításával. A 2016-os riói játékok után egyértelmű lett a helyze: 1000 helyett 500 méteren rendezik az olimpiákon a csapathajós versenyeket. Ehhez igazodva épített a szakvezetés 200 méteres, sprinter versenyzőkre, s a 2017-ben 500 párosban nem hivatalos világrekord idővel Európa-bajnok Nádas Bence, Tütka sándor kettősre. Komoly hullámvölgyek és szép sikerek is övezték a csapat útját. A 2021-re halasztott tokiói játékok előtt Kuli István sérülése miatt kényszerből változtatni kellett az összeállításon, s nyilván az sem a K4 malmára hajtotta a vizet, hogy Tótka Sándor 200 egyesben is indult, s olimpiai bajnok is lett!A négyes a hetedik helyre futott be Tokióban, de tavaly például ezüstérmes lett a világbajnokságon, s nem csak Kuli visszatérése miatt, úgy tűnt, acélosabb lett.

A keddi előfutamában a második helyen ért a célba egységünk a szerbek mögött, és pótvizsga (reményfutam) nélkül továbbjutott. A csütörtök délelőtti elődöntőben is a második helyen végeztek Tótkáék, ezúttal a németek mögött, és biztosították simán a helyüket a szűk két órával később rajtoló nyolcas döntőben.

A fő esélyes Németország és Ausztrália mellé a hatos pályára kaptak besorolást a fiúk, baljukon, a hetesen a spanyolok szerepeltek. Az izgalmakat fokozandó egy egység, pont a miénk (4) kiugrott a rajtnál, amit meg kellet ismételni... Lehet, ez is közrejátszott abban, hogy 

nem kezdtek jól Nádas Bencéék, 250 méternél az ötödik helyen haladtak, de nem kis hátrányt szedtek össze. A táv második felében sem sikerült újítani, illetve az élboly kibírta a kegyetlen tempóját. Német, ausztrál, spanyol befutó nagy csatában,

 Magyarország hetedik lett - ugyanúgy, mint Tokióban. Pedig mennyi munkát tettek bele a fiúk...

 

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blondibarbi
2024. augusztus 08. 18:01 Szerkesztve
Nem törvényszerű az, hogy nekünk mindig, minden sportágban a legjobbak közt kell lenni. Akkor viszont ki se kell küldeni őket sok-sok millióért...! Legyen önköltséges a részvétel és ha komoly eredményt érnek el, akkor visszakapják a pénzüket + megkapják a sikerpénzt is !
egonsamu
2024. augusztus 08. 17:28
Mutassátok meg a fiúknak meg az edzöjüknek is a verseny videóját. A vak is látni fogja, hogy nem egyszerre húznak. Már a fotón is rögtön feltünik a lapátok eltérö állása. Keresni kell 4 srácot, akik egyéniben talán nem annyira jók, de összhangban vannak. Mert attól fut egy csapathajó!
paracelsus-2
2024. augusztus 08. 16:49
Gondolom, ez is a "hős" Kozák kurva hiánya miatt alakult így.
benedek77
2024. augusztus 08. 15:33
4 416 210 000 000 Ft költött a gazdátok 13 év alatt sportra. Négyezer négyezáztizenhat milliárd kétszáztizenhat millió forintot. Közel 400 milliárd forint évente. + ugye az állami cégek szponzorációja, TAO Ebből sikerült kihozni: -klubszinten sportáganként 1-2 migránsválogatottat. -kosár, röpi, gyeplabda, rugby nem létező fogalom -a világon 6 csapat által játszott, itthoni bajnokikon 100-as átlagnézőszám előtt játszó vizilabdát. Lányok 5-8-ért játszanak 3 migránssal a csapatban, a fiúknak még van esélye -kézilabdázók a 8 között kieső, fiúk a csoportból se -kajak-kenu a kutyát nem érdekli -úszásban van egy klasszisunk, meg egy másik akit az amcsik megtanítottak úszni - judósok betli -birkózók eddig semmi -vívás, bicaj jó volt. -fociban vigaszágon kijutunk egy kibővített eb-n, migránsokkal teletűzdelve. Csak az élet más területein sikertelen országok, diktatúrák próbálnak a sporttal domborítani, hogy az együgyü állampolgáraikkal felettessék a hétköznapok nyomorát. Régi recept ez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!