Nagy változás a Forma-1-es Magyar Nagydíj körül – Gyulay Zsolt a Mandinernek elmondta, mi várható jövőre!

2024. július 16. 05:25

A mogyoródi pályán már szinte minden készen áll a vasárnapi Forma–1-es versenyre, tényleg csak az utolsó simításokat végzik, és ahogy korábban, most is gyönyörű Herendi porcelánt kapnak a győztesek.

2024. július 16. 05:25
Kiss B. László

Nyitókép: Kiss B. László/Mandiner

Az már januárban kiderült, hogy az idei, 39. Magyar Nagydíjat is telt hát előtt rendezik. Ez persze nem meglepő a korábbi években tapasztalt érdeklődést ismerve. Aki semmiképpen sem szeretne lemaradni az F1-élményről, annak azt ajánlják a szervezők, hogy a pénteki és szombati napra, vagyis az edzésekre még van pár eladó jegy, válogassanak azok közül. Egy kicsit megváltozott, megújult Hungaroring fogja fogadni az idén a nézőket és a versenyzőket. A pálya rekonstrukciójának első szakasza ugyanis május 22-én lezárult.

„A közműhálózat fejlesztése, cseréje teljesen megtörtént, illetve elkészült az új bejárat és az ottani főépület, így egy méltó fogadóközpont áll már a főkapunál. Az új paddock területe 21 méterrel lett szélesebb, ez a munkálat is befejeződött, ugyanakkor az idén csak azt a részt fogjuk használni, amelyet eddig is. A pályán újdonság, hogy a 4-es és a 12-es kanyarban a bukótér fel lett újítva. A célegyenesben lévő főlelátó, a Super Gold tribün mögött duplájára nőtt a szurkolói terület, elsősorban a Magyar Nagydíjat kísérő szórakoztató programok helyigénye miatt. Valamint lesz majd egy 60 méter magas bungee jumping torony, amelynek tetejéről más perspektívából lesz látható a pálya” – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Apró újdonság lesz még az idén a pályán, hogy a fenti egyik S-kanyarban a rázóköveket brazil-színekre, tehát zöld-sárgára festették. A Hungaroring így emlékezik a harminc éve az imolai versenyen elhunyt F1-es legendára, a brazilok háromszoros világbajnokára, Ayrton Sennára. 

Négy toronydaru és öt autódaru dolgozott a Hungaroring területen a felújítás alatt, összesen 390 kilométernyi vezetéket építettek be, és 3200 tonna betonacélt, 1674 köbméter előregyártott vasbeton szerkezetet, valamint 32 ezer köbméternyi betont használtak fel a munkálatok során. Megmozgattak 170 ezer köbméternyi földet, elkészült a főlelátó mögötti rendezvénytér összes támfala, amely összesen 450 méter hosszú, és megépült az új lépcső, amely a nézőtérhez vezet. A határidők betartása miatt, sokszor a nap 24 órájában zajlottak a munkálatok a boxutcában, egyszerre 400-500 fő dolgozott a területen, összesen pedig 1500 ember munkájának köszönhető a végeredmény. Az alsó depóterületen elbontották az épületeket, majd pedig elkészült az új, immár 8300 négyzetméteres paddock. A korábbi csak 5000 négyzetméteres volt. 

Így a Hungaroringen valamelyest modernebb körülmények között rendezhetik meg az idei Forma–1-es Magyar Nagydíjat.

Új főbejárat fogadja a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjra érkező versenyzőket a Hungaroringen Fotó: Kiss B. László/Mandiner

Újra a munkagépeké lesz a főszerep

Jövőre pedig már egy új pálya várja a résztvevőket és a szurkolókat. A ring hossza, mérete, vonalvezetése persze nem változik, de új főépület és fedett lelátó épül a célegyenesben a régi helyén. A tavalyi versenyhétvégén aláírt, 2032-ig szóló szerződéshosszabbításnak ez is feltétele volt a Forma–1 jogtulajdonosával, a Liberty Mediával. A vasárnapi Granx Prix után ismét a munkagépeké lesz a főszerep a Hungaroringen, szinte azonnal, augusztus 1-jén nekikezdenek a bontásnak. 

„Ez nem lesz egyszerű, mert közel 260 napjuk lesz a szakembereknek arra, hogy az épületet lebontsák és felépítsék az újat. 

A főépület alapterülete 31 017 négyzetméteres, huszonegy méter széles, és négy emeletes lesz, plusz két pinceszint. A boxok is teljesen megújulnak, nagyobbak, kényelmesebbek lesznek, összesen 330 méter hosszan. A következő, jövő évi, jubileumi nagydíjra mindennek állnia kell. Tehát, ha úgy vesszük, történelmi verseny lesz az idei, mert a főlelátó és a paddock épülete utoljára fogja vendégül látni a versenyzőket és a szurkolókat” – mondta Gyulay, aki a futam győztesére nem szívesen tippelt, de ha mindenképpen mondania kellene egy nevet, akkor Lando Norris, a McLaren versenyzője mellett döntene. Az elnök-vezérigazgató a Mandinernek elárulta, jövő évtől megint a mi versenyünk lesz a nyári szünet előtti utolsó futam a naptárban (most még a Belga Nagydíj az, a jövő héten). A 40. Magyar Nagydíjat 2025. augusztus 1-jén rendezik.

Ezt is ajánljuk a témában

A legmodernebb ring lesz a miénk

A Hungaroring felújítása már zajlik, de a magyar nagydíjat nem érintik majd a munkálatok. A nagy kérdés idén, hogy vajon megállíthatja-e valaki Max Verstappent.

Megint Herendit kapnak a győztesek

A hét elején bemutatták a dobogósoknak és a győztes konstruktőrnek járó díjakat. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített 

neoklasszicista stílusú vázák mintája egy különleges, távol-keleti motívum, amely a „Császári bazsarózsa” nevet viseli. A minta egy stilizált zöld rózsa növényi indákkal és levelekkel, a trófea alapszíne a bézs, tükrében pedig a Hungaroring sziluettje jelenik meg. 

A győztes konstruktőr ugyanilyen mintázatú Herendi dísztálat kap majd, amelynek áttört szegélyén, a speciális technikával készült porceláncsipkén a magyar nemzeti lobogó színei vannak. A díjak 18 karátos matt arannyal díszítettek, mindegyikük kézzel készült, s az összértékük több tízmillió forint.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a Herendi Porcelánmanufaktúrában készült, a győztes konstruktőrnek járó, és Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója a győztesnek járó díjjal (jobbra), valamint Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója (balra) a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjról tartott sajtótájékoztatón a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 15-én
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hétfőn Gyulay Zsolt és Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója stratégiai megállapodást írt alá, amely a következő három évre szól. Ebben a közlekedési vállalat és a Hungaroring közös kommunikációról, speciális járatok indításáról és különleges jegytermékek áruba bocsátásáról állapodott meg.

„Közös célunk, hogy a szurkolók hagyják meg az autók vezetését a profi versenyzőknek és jöjjenek a pályára közösségi közlekedéssel, mert az egyrészt egyszerűbb, másrészt környezetbarátabb. A Vármegye24 napijegy 999 forintba kerül, a külföldi drukkerek miatt F1 Travel Pass néven is, ezeket megvásárolni pedig a legegyszerűbben a MÁV applikációján keresztül lehet majd” – nyilatkozta Pafféri Zoltán, aki azt is elárulta, a gödöllői HÉV-vel közlekedőket busszal viszik majd a versenypályához. Korábban szó volt arról, hogy ezt a vonalat a Hungaroring felé elvezetik, ám ez most nincs napirenden. A közlekedési szakember szerint jelenleg sokkal égetőbb az elöregedett HÉV-vonalak felújítása.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. július 17. 11:54
Jó lesz ez. 40 év után simán le lehet túrni, komoly értéke nincs. A viszont jó, hogy az utolsó Liberty standardek alapján épül újjá, lesz benne km2-nyi VIP terület. Fenntarthatósági szempontból megérné a HÉV-et is egy időszakos állomással a bejáratig vinni. futam idejére mehetnének emeletes vonatok 4 percel követéssel, nem nézne ki rosszul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!