Az élete formájában lévő Nagy Zsolt: Súlyos sérülésem után kemény munkával hoztam vissza magam!

2024. május 30. 13:48

Marco Rossi irányításával hétfőn kezdte meg a közvetlen Eb-felkészülést a magyar válogatott, amely a kontinensviadal előtt Írországban lép pályára, majd Izraelt fogadja.

2024. május 30. 13:48
NAGY Zsolt

Nyitókép: Egy felejthetetlen emlék: gól Németország ellen! Fotó: MTI/Kovács Tamás

***

A két barátságos mérkőzés előtti sajtóeseményen a Puskás Akadémia játékosa többek között elmondta: „Szerencsére nagyon jó idényen vagyok túl még úgy is, hogy egy térdszalagműtét miatt pár hónapot ki kellett hagynom. A sérülésem, majd a beavatkozás után viszont sikerült kemény munkával visszahoznom magam a korábbi szintre, nagyon örülök, hogy ilyen eredményes szezont zártam.”

NAGY Zsolt
Nagy Zsolt a Puskás Akadémiával karrierje legjobb szezonján van túl Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az elmúlt időszakban valóban élete legjobb formáját nyújtó (11 gól mellett öt assziszt is szerepel a Puskás Akadémia legeredményesebb futballistája neve mellett) szárnyszélső teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a felcsúti együttes idén újra a dobogón végzett, bár Nagy sportszerűen elismerte: ehhez a szerencsére is szükségük volt!

A válogatottal kapcsolatban a közelmúltban Németország, majd Anglia ellen is gólt szerző futballista hozzáfűzte:

„Ami azt illeti, a rövid pihenő után elég keményen beleálltunk a melóba, jelenleg a fizikális felkészítés zajlik, amelyre szükség is van a barátságos mérkőzések előtt. Nyilván a két felkészülési találkozó között ebből majd visszaveszünk. Írország és Izrael ellen már látjuk majd, hol tartunk, ezeken a meccseken már az Európa-bajnokságra érvényes taktika begyakorlása és finomítása a legfontosabb teendő”.

Egy ilyen hosszú felkészülés során nyilván az is lényeges: miként tudnak az edzések és a mérkőzések között a leghatékonyabban kikapcsolódni a futballisták?

„Nagyon szeretek biliárdozni, dartsozni, együtt lenni a srácokkal, hiszen erre szezon közben nyilván kevesebb lehetőségünk adódik. Ilyenkor a pályán kívül is közelebb tudunk kerülni egymáshoz. Szerencsére itt Telkiben minden adott ahhoz, hogy jól érezzük magunkat!”

A magyar labdarúgó-válogatott két felkészülési mérkőzést játszik az Európa-bajnokság előtt: június 4-én (kedden), Dublinban Írország lesz az ellenfelünk, majd június 8-án (szombaton) Izrael együttesét fogadjuk Debrecenben.    

 

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!