Péni István ezüstérmes lett, utazhat az olimpiára

2024. március 01. 22:54

Az Újpest sportlövője pénteken férfi puskában a második helyen végzett a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokságon.

2024. március 01. 22:54

Péni István számára az egyik legfontosabb cél az olimpiai kvóta megszerzése volt a hazai Eb-n. Az indulási jog kivívása csütörtökön a pisztolyos Jákó Miriamnak, péntek délután pedig a puskás Mészáros Eszternek nem sikerült, ugyanakkor nekik a döntőben négy riválissal kellett megküzdeniük a két-két kvótáért, míg Péninek hárommal, ráadásul utóbbi lényegesen tapasztaltabb honfitársainál, 

számos nagy verseny fináléjában, így például a tokiói olimpia döntőjében is szerepelt.

A nagy rutin ellenére a kieséses szakasz kezdetén az UTE lövője csak az ötödik pozícióban volt, ám mint kiderült, ezután indult be igazán, a kieséses rész első dupláját 21 körrel (124,6 kör) tudta le, majd miután a norvég Henrik Larsen kiesett, a következő két lövésben 21,5 kört ért el (146,1 kör). Péni így feljött a harmadik helyre, ezzel párhuzamosan a francia riválisa, Lucas Bernard Denis Kryzs is búcsúzott, a helyi ceremóniamester pedig óriási üdvrivalgást kiváltva hivatalosan is bejelentette az ő, illetve a lengyel Maciej Kowalewicz olimpiai kvótaszerzését.

A siker talán kicsit elterelte Péni gondolatait, mert a következő három lövése alacsony tízesekkel, a negyedik pedig 9,9 körrel zárult. Ugyanakkor még így is versenyben maradt, a hajrában pedig újra erős tízeseket lőtt és végül 249,7 körrel és ezüstéremmel fejezte be az Európa-bajnokság légfegyveres számát. Az aranyérmes a szlovák Patrik Jany, a bronzérmes pedig az osztrák Martin Strempfl lett.

Péni István a győri kontinensviadal első és egyben egyetlen magyar kvótáját szerezte meg,

egyúttal az övé a harmadik magyar sportlövő-kvalifikáció a párizsi játékokra. Korábban a puskás Pekler Zalán és a pisztolyos Fábián Sára Ráhel szerzett indulási jogot. Sajnos a péntek délután döntőző Mészáros Eszternek nem jött össze az olimpiai kvóta női légpuskában.

(MTI)

Fotó: 

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rugbista
2024. március 02. 08:08
Szép volt! Nem egyszerű mutatvány az első két helyet megszerezni lövészetben - bármilyen versenyen.
birozsletaparadicsomnemzsargamagyarorszageloremegyennemhatrafelecsakafidezsesadogtorminizsterelnokurasag
2024. március 02. 02:46
Péni Szilárd nagyon jól lő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!