Vécsei Bálint Kazincbarcikáról indult, a Budapest Honvédban vált élvonalbeli játékossá, a Ferencváros színeiben négyszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes. Kisebb térdműtét után tért vissza, és mindössze féléves szerződést kötött a japán ligát 28 fordulót követően egypontos előnnyel vezető Vissel Kobéval, amely legutóbb 1985-ben ünnepelhetett bajnoki aranyérmet.
„Eleinte nehéz volt megszokni a hét óra időeltolódást, az első pár napban az átállás nehéz volt, de mostanra megszoktam. Megismertem a csapatot egyre jobban érzem magam és az edzésekkel úgy vagyok. Azóta megjött a családom is, egyelőre teljes a japán kaland. Másik kultúra, másabb az emberek felfogása, már az edzések minősége is kicsit másabb, mint Európánban. Mindenben segítenek, próbáltak úgy befogadni, hogy hamar beilleszkedjünk és mihamarabb segíteni tudjunk a csapatnak” – nyilatkozta Vécsei, aki a spanyolok 35 éves, a Galatasaray előtt a Valenciában, Chelsea-ben és a Manchester Unitedben szerepelt világ-, és Európa-bajnok játékosával, Juan Matával egyszerre érkezett a klubhoz.
A magyar labdarúgó egyelőre három fellépés közül csak egyszer kapott lehetőséget, amikor szeptember 16-án szűk húsz percre beállt egy vesztes idegenbeli találkozón. Legutóbb végig a kispadon ült, csapata 1-0-ra nyert az Oszaka ellen. Pénteken a legfőbb rivális, Yokohama otthonában vívnak Vécseiék döntőnek is beillő rangadót.
„Az én pozíciómban hárman vagyunk, nyílt a verseny a csapaton belül is, az edző a heti munka alapján dönt. Szeretnék minél jobban kijönni ebből és minél többet hozzátenni játékpercekben, hogy bajnokok legyünk. A kupában már nem vagyunk talpon, egyértelmű cél a bajnoki cím. De azt is tudjuk, bárhogy is alakul a rangadó, még nincs lefutva a bajnokság, hiszen ha nyerünk is, csupán négy ponttal vezetünk.”
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás