A Magyar Bankholding vezetése célul tűzte ki, hogy a piacot vezető pénzintézetek között akar lenni az ESG stratégia megalkotásában és piaci bevezetésében is. Ennek megvalósítását kezdtük meg az elmúlt egy évben. Fontos látni, hogy az utunk első harmadánál járunk még.
Az elvárások mellett vannak-e olyan kritikus hangok, amelyek hátráltatják az ESG-megközelítés elterjedését?
Több helyről is tapasztaltunk kritikákat arra vonatkozóan, hogy az ESG túl sok mindennel foglalkozik, és jobb lenne, ha a vállalatok fókuszáltabban állnának a témához. Az ESG egy mozaikszó, amely az environmental (környezeti), a social (társadalmi-felelősségvállalási) és governance (vállalatirányítási) angol szavakból áll össze. A minap olvastam egy vezető amerikai szaklapban azt a megközelítést, amely szerint az „E” betűre kellene koncentrálni, azon belül is főként a kibocsátás csökkentésére. Szerintem ugyanakkor fontos tovább tekinteni ennél, hiszen az emisszió csökkentésén kívül egy bank életében fókuszálni kell a társadalmi felelősségvállalásra és a vállalatirányításra is, hiszen a 9500 munkavállalónkkal jelentős szerepünk van a munkaerő piacon is, csakúgy mint a gazdasági szereplők hitelezésben.