Használjunk új szavakat! Unom a nácit

„»Ez olyan, mint az ötvenes évek«. Az MSZ(M)P-s Harangozó Tamás mondotta ezt a minap egy törvénymódosítással kapcsolatban.

Harangozó Tamás nem tudom, hogy mennyi idős – nem adok az életemből másfél percet arra, hogy megnézzem a fickó Wikipédia-oldalát, ennyi idő alatt az ember már megsemmisít egy Nádas Péter kötetet –, de javasolnám az elvtársnak, hogy kérdezze meg a famíliát, a büszke ősöket, hogy mi is volt az az ötvenes évek.

Nemhogy nem lehetett egy méterről az arcába sípolni a hatalom képviselőjének, de ha elaludtál hajnalban a pártgyűlésen, másnap behívtak beszélgetni.

Nemhogy nem lehetett szidalmazni egy politikust, de május elsején kötelező volt felvonulni, s a dolgozó tömegek mellett minden vállalati sorfalnál menetelt az úgynevezett »sorfelelős.«

Ha esetleg a család nem akar rá emlékezni, vagy a nagypapát tartja a mozgalmi hűség, száját dacosan összeszorítja, és nem beszél, hát nézze meg a Tanú c. filmet. Amiben az volt a vicc, hogy nem volt vicc.

A másik kedvencem a náci.

Jó lenne nem dobálózni a szavakkal, mert igazság szerint már senkit nem érdekel a nácizás, és az ember inkább kihúzza magát egy ilyen sértés hallatán. (Akit korunkban nem náciztak még le, vagy nem tiltott harminc napra a Facebook, az nem rendes ember.)

De tényleg. Ilyen alapon mondhatnánk azt is a kenyérre, hogy függöny, és a liftre, hogy derelye.”