Kihagyta a globalizáció egy jelentős részét Indonézia, ezáltal nem fenyegeti az infláció

Nincs inflációs nyomás

Még december elején jelent meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) körképe, amelyben a nemzetközi szervezet a globális inflációs folyamatokról számolt be. Ebben azt hangsúlyozta, hogy az infláció valószínűleg hosszabb ideig fenyegetheti majd a gazdaságokat világszerte, mint az korábban elképzelhető volt – ugyanis globális és nem helyi jelenségről van szó, amely főleg a „fejlettebb” gazdaságokat érinti, derült ki a jelentésből.

és központi bankja pénzzé „varázsolta” adósságának egy részét (az adósság „monetizációja”) a fiskális ösztönzők finanszírozása érdekében.

Az állam ezáltal nem keveset költött 2020-ban a járvány legrosszabb hatásainak ellensúlyozására, de még idén is folytatta a pénz pumpálását a gazdaságba, s mindennek ellenére

Indonézia kimaradt a globalizációból

Egy rendkívül fontos tényező e tekintetben, hogy Indonézia nincs annyira „beépülve” a nemzetközi ellátási láncokba, így a globális ellátás diszfunkciói nem jelennek meg olyan erőteljesen a szigetországban, különösen az energiaárak terén.

Indonézia ugyanis úgy strukturálta gazdaságpolitikáját, hogy

mint például a szén és a kőolaj globális kínálata és kereslete esetében.

Egyrészt ezt azért is tudta megvalósítani, mert vannak hazai energiaforrásai, másrészt, mert az olyan nagy állami energiavállalatok, mint a Pertamina és a Perusahaan Listrik Negara (PLN), nem törekednek minden esetben a profitmaximalizálására. Valójában számukra az sem baj, hogy pénzt veszítsenek, amennyiben a magasabb energiaárakat nem kell áthárítaniuk az indonéz fogyasztókra.

Az állami tulajdonban lévő PLN ezt tulajdonképpen meg is tette, hiszen 2,8 milliárd dolláros vesztességet – és egyben 96,5 százalékos profitcsökkentést – jelentett be 2020 első felében. A PLN ritkán volt nyereséges állami támogatás nélkül, és a most elszenvedett óriási veszteségek nem a működő üzleti vállalkozás egészségi állapotát tükrözik, hanem azt, hogy alapvető közszolgáltatást nyújt.

Ez kevésbé hatékonnyá, kevésbé jövedelmezővé és vitathatatlanul versenyképtelennebbé teheti az e fajta vállalatokat, főleg, ha a piacok „normálisan” működnek, de egyben azt is jelentheti, hogy amikor a „laissez-faire” nem működik optimálisan, ezek a vállalatok meg tudják védeni a hazai fogyasztókat az instabil globális viszonyoktól. Ez része a kritikus infrastruktúra definíciójának, amelyről régebben már többször is beszámoltunk a Makronómon.

Az ország gazdaságpolitikája is hozzájárult

Természetesen más tényezők is közrejátszottak az indonéz infláció kiküszöbölése kapcsán. Például az is, hogy Indonézia történelme során a fokozatos infláció volt a normális. Az ilyen típusú tartós árszínvonalnövekedés akkor várható, ha egy ország az állandó fogyasztói és beruházási kereslet mellett, szisztematikusan újra nyitja piacait.

Ezért Indonéziában az alapinfláció jellemzően magasabb, mint az Egyesült Államokban vagy más érett gazdaságokban, így, míg a délkelet-ázsiai országban egy 2-3 százalékos ráta normálisnak vehető, az Egyesült Államokban már némileg szokatlan lenne .

Ezen túlmenően Indonézia nagy informális-gazdasága és bank nélküli szektora miatt, a járvány-ösztönzők nagy része „természetbeni szociális segélyek” formájában – például élelmiszercsomagok és alapvető áruk, illetve készpénzátutalások formájában – valósult meg. A készpénzátutalások nem közvetlenül a bankszámlákra érkeztek, hogy később egyszerre költse el mindenki a pénzt, ezáltal felpörgesse a gazdaságot inflációt generálva.