„Egy amerikai elnöknek tanácsos kikérnie egy közgazdász véleményét mielőtt kereskedelmi háborúba kezd Kínával. Úgy gondolom, hogy a közgazdászok sokat tudnak a kereskedelem költségeiről és hasznáról, illetve arról is, hogy mely szereplők szenvedik el a költségeket vagy élvezik a hasznokat. Egy közgazdász emlékeztetné a kereskedelmi háborút fontolgató elnököt, hogy a rövid- és hosszú távú következmények között nagy lehet az eltérés. Egy közgazdász felvetné, hogy az egész nemzetet bizonyíthatóan szegényebbé tenné a kereskedelem csökkenése. Egy közgazdász rámutatna a kereskedelem és az innováció hasonlóságára, illetve példákat hozna a múltból, mellyel példázná a kereskedelem hatását a munkapiacra. De a közgazdász megállapításai nem lennének sziklaszilárdak vagy precízek. Semmiben sem hasonlítanának egy matematikus vagy egy mérnök megállapításaira, akik az Ovális Irodában azon tanakodnak, hogy milyen eséllyel küldhetne a NASA embert a Marsra. (...)
A fiatal közgazdászok nagyon lelkesednek a közgazdasági kvázi-kísérletekért. Egy közgazdász mondta nekem egyszer, hogy nem foglalkozik elmélettel, csak arra figyel, amit az adat mond neki. De a számok nem beszélnek maguktól. Túl sok van belőlük. Kell nekünk valamiféle elmélet, ami segít eldönteni, hogy mely számokra hallgassunk. Elkerülhetetlen, hogy a saját elfogultságunk és ösztönzőink befolyásolják, mely adatok beszélnek hozzánk a leghangosabban. (...)
Amellett érvelek, hogy a közgazdaságtan és a statisztika kombinálása egy bonyolult világban sokkal többet ígér, mint amit ténylegesen kapunk tőle. Nekünk, közgazdászoknak szerényebbnek és őszintébbnek kell lennünk, már ami a statisztikai elemzés megbízhatóságát és pontosságát illeti.”
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
„Ma egy kicsit egyenesebb a hátunk, magasabbra emeljük a tekintetünket, és jobban csillog az arcunk is. Jó áll nektek az űrkutatás” – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós a Liszt Ferenc repülőtéren, miután hazatért Amerikából.
Még nem győzték le nyugaton a woke-ideológiát, a pszichológia szakma és az iskolák indoktrináltak, a társadalomtudományban politikai alapon lektorálnak – mondta a brit oktatási szakértő a Mandinernek.
A Szilícium-völgy egyik legismertebb alakja rámutatott: a haladás nem egyenlő azzal, hogy folyamatosan valami jobb fele haladunk. Ebben már komoly felelősségünk van.