„A közgazdaságtan alkalmatlannak tűnik a jelenkor nagy kérdéseinek megválaszolására. Defláció, vagy infláció felé tartunk? Beragadtunk a tartós stagnálás korába, vagy magunk mögött hagytuk végre a pénzügyi válságot?
A modern közgazdaságtan gőgje, hogy önmagát egy bizonyítékokon alapuló tudománynak tartja, és még ha azzá is válhat egyszer, ma semmivel sincs közelebb e célhoz, mint amikor Adam Smith megírta a Nemzetek gazdagságát, sőt inkább még kevésbé. (...)
Amikor Adam Smith megírta a művét, akkor ő egyáltalán nem közgazdász, hanem morálfilozófus volt, mégis számos közgazdász elhitte, hogy annyira el kell határolódniuk az értékítéletektől, mint a tudósoknak – hogy a közgazdaságtannak egy technikai tudománynak kell lennie, erkölcsi megfontolások nélkül. A morális jelleg és a mechanisztikusság küzdelmében az utóbbi nyert. A tudománnyal szemben azonban itt úgy tűnik, hogy ez nem hozott semmi hasznos eredményt.
Andy Haldane, a brit jegybank vezető közgazdásza rámutatott egy előadásában, hogy a közgazdasági modellek kivételesen gyenge útmutatást adtak a gazdasági dinamikák megértéséhez a pénzügyi válság idején. Még a válság kitörése után is úgy tűnt, hogy a szakma nincs tudatában a valószínű következményeknek.
A 2007 utolsó negyedévében készült gyakorlatilag összes gazdasági előrejelzés – ekkor már a Northern Rock összeomlása után járunk – nem csupán kismértékben, hanem látványosan tévedett a következő évről. Kevesen látták az esélyét is annak, hogy akár egy visszaesés bekövetkezhet, nem beszélve a harmincas évek óta látott legsúlyosabb recesszióról.
A bukást a Nobel-díjas Robert Lucas így magyarázta: »A szimulációkat nem arra való garanciaként publikálták, hogy nem lesz válság, hanem azok előrejelzések voltak arra nézve, hogy mi történne várhatóan abban az esetben, amelyben feltételezzük, hogy nem lesz válság«. Köszönjük a semmit.”