„(…) Cintula a legrégibb és állítólag ma a legjobb disc jockey. A Sarokház eszpresszó pincére megnyugtat, itt kell lennie, a kocsija kint áll, talán csak átszaladt vacsorázni. Aztán még fél órát késik, de érthető, egyik klubból a másikba kell rohannia, az evésre is alig szakíthat időt, a vendégek pedig nem bánják, örülnek, amikor végre közöttük van a majd kétméteres, Krisztusarcú fiatalember, Keresztes Tibor, alias Cintula. Azt csinál közönségével, amit akar. Bársonyos baritonjától elandalodnak, ha tapsol, vele tapsolnak, röptében kapják el a poénjait, és megőrülnek a számokért, amelyeket szeret.”
A Magyar Popkulturális Értéktár összefoglalója szerint Cintula karrierje az Omega klubjában kezdődött 1964-ben, amikor is Laux József dobos felkérte e körülöttük „sertepertélő” fiatalembert, hogy állítson össze műsort a szünetekre. A zene az elején magnóról szólt, a lemezlovasok csak később kezdtek beszélni,
„a legendárium szerint volt, aki sörösládán ücsörögve, két korty között dumált, volt, aki a zenekari cucc előtt álldogálva kommentált, de volt olyan is, aki pörgő beszélőkével az aktuális slágerekhez nemcsak lemezinfókat, hanem pletykákat, pophíreket is közölt”.
Az Omegánál Cintula volt az ilyen „szünetember”, aki aztán egész életpályát épített a hobbijából, köszönhetően a szórakoztató személyiségének, impozáns termetének és egyedi orgánumának; mindezt később nem csupán rádiós, de televíziós műsorvezetőként is kamatoztatni tudta.
Összekötő szövegei az Illés együttes 1969-es Nehéz az út című lemezén is hallhatók,