Új kötet tárja fel az állambiztonság keretében működő magyar hírszerzés 1950 és 1970 közötti történetét. Recenziónk!
Izgalmas új kötet jelent meg Pál István történész tollából, melynek címe New York-Washington-London. Fejezetek a pártállami hírszerzés angol-amerikai osztályának történetéből, 1950-1970. A kötet célja nem egyéb, mint hogy bemutassa az állambiztonság keretében működő magyar hírszerzés 1950 és 1970 között az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végrehajtott műveleteinek legjellemzőbb eseteit, amelyek az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) és az 1953 utáni Belügyminisztérium (BM) külföldön folytatott tevékenységéről adnak kórképet.
A kötet tehát nem a katonai felderítés területét érinti, már csak azért sem, mert az operatív dossziékat a rendszerváltás után a katonai szolgálat nem adta át kutatásra, hiszen az egykori célországok - a NATO tagállamai - ma már hazánk szövetségesei, és az akták minősített információkat is tartalmazhatnak.
A kezedet terén szükséges leszögezni, hogy a második világháború végét követően az Államvédelmi Osztály (ÁVO) 1946 októbere után kezdett foglalkozni a II. alosztály keretein belül a hírszerzéssel és a kémelhárítással. Ezt követte az ÁVH, melynek a B-ügyosztálya foglalkozott a belföldi elhárítással és a határon túli hírszerzéssel. 1962 augusztusától kialakult az a struktúra, amely lényegében a rendszerváltásig megmaradt, vagyis a BM III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége alatt az I. Csoportfőnökség volt felelős a hírszerzésért, a II. Csoportfőnökség pedig a kémelhárításért.
Bár a Rákosi-éra hírszerzése és kémelhárítása nem éppen profizmusáról volt híres, ettől még lehetett a brutális elnyomás néha halálos eszköze.
Egymást érték a koncepciós kémperek, és ha néha valódi ügynök akadt horogra – például a jugoszláv állambiztonsággal, az UDB-vel való “összecsapások során” –, az árulókat gyakorta kivégezték. 1956 után viszont szemléletváltás volt a magyar hírszerzésnél is, megjelentek a képzett, nyelveken beszélő tisztek, akik képesek voltak elbűvölni a nagykövetségek személyzetét a fogadásokon, de közben megvolt a képességük arra is, hogy hálózatot építsenek.
Ugyan a kádári hírszerzés nem fogható a kelet-német vagy a szovjet szolgálat működéséhez, de voltak sajátos területek, ahol jól teljesíthetett.
Míg a lengyel hírszerzés a diaszpórára építve igen aktív volt az Egyesült Államokban, addig Magyarország például a Vatikánt kezelte kiemelte célpontként, ahol komoly hálózattal bírt.
A kötetben szereplő tanulmányok számos új felfedezést tartalmaznak.
A kiragadott, izgalmas esetekből összeáll a kép, az olvasó alaposan megismeri a kádári hírszerzés tevékenységét. Vegyük például a „Londonból Perugiába” című tanulmányt! Ez a történet tipikus esete a nyugatra menekült egyetemista nők sorsának. Delfin Éva az érvényesülést nyugaton képzelte el, szembefordult az itthon maradt szülők rendszer-konform magatartásával, nem magyar férjet választott, a leendő házastársa kedvéért, de még inkább a gettóban átélt borzalmaktól való elszakadás miatt felvette a római katolikus vallást.
Mások talán nem szakítottak ennyire nyíltan addigi életükkel, az viszont tény, hogy a rendszer képviselőitől mindenki messzemenően tartózkodott.
Végül, de nem utolsósorban a tanulmány feltárja a korabeli magyar hírszerzésre jellemző igen súlyos szakmai hiányosságokat (felkészítés nélkül, telefonon adott utasítások, az intő jelek figyelmen kívül hagyása).
De vehetünk egy másik példát is, „A futár szerepében Komáromy István szobrászművész” című írás jelentősen módosítja korábbi ismereteinket, mivel az ehhez felhasznált források azt mutatják, hogy a III/I. Csoportfőnökség nagy-britanniai hálózata már jóval korábban lelepleződött. A szobrász és Pados Gábor rendőr százados személyes jó kapcsolata az MI5-nek is feltűnt, ezért kihallgatásra rendelték. Az elhárítótiszt a beszélgetés során figyelmeztette Komáromyt, hogy barátja hírszerző, ugyanakkor hasonló vádakkal illette a többi diplomatát is.
A művész ezt a tiltás ellenére is elmondta Padosnak, aki az elhangzott nevekről érdeklődött, majd rákérdezett a felsorolásból kimaradt kollégákra.
A szobrász időről időre ez után is találkozott a századossal, ami csak az MI5 engedélyével történhetett, ez pedig feltételezi, hogy a művész jelentette Pados elszólását. A londoni rezidentúra (diplomáciai fedésben dolgozó kémek) tevékenysége így 1962-ben már teljességgel ismert volt a britek előtt.
A titkosszolgálati játszmák napjaink neo-hidegháborús hangulatában is előkerülnek, így a téma kétségkívül érdekes és aktuális. A kötet jó betekintést enged a kádári titkosszolgálat világának egy olyan sarkába, mely sokkal kevesebb figyelmet kap, mint a BM III/III. A szerző alapos forrásismerettel, a szakszavakat jól magyarázva, értő kézzel kalauzolja az olvasót, és így Pál István kötetét olvasásra ajánlhatjuk a történészeknek és a történelemkedvelőknek egyaránt.
Pál István: New York-Washington-London. Fejezetek a pártállami hírszerzés angol-amerikai osztályának történetéből, 1950-1970. Bp., Gondolat, 2024. 309 oldalon.
(Nyitókép: Fortepan 187064)
Elménk problémamegoldásra jött létre, erre azonban egyre kevésbé használjuk. A digitális technológiák által okozott agyi zavarok olyan társadalomhoz vezetnek, amely érzelmileg törékeny, és egyre kevésbé képes a mélyreható gondolkodásra, ez az emberi intelligencia devolúciója – állítja Martin Stránský cseh idegtudós.
A kézikönyv sokrétű célt tűz ki és valósít meg, ugyanis nem pusztán ismerteti az érvényben lévő helyesírási szabályzatot, hanem magyarázza, értelmezi és példákkal illusztrálja is az abban foglaltakat.
Neves brit szerző írt végre könyvet Magyarország második világháborús szerepéről – de elérkezett végre a tisztánlátás ideje?
Az 1918 őszétől 1919 teléig tartó, rendkívül mozgalmas bő egy esztendő krónikája mindmáig számos vitára ad okot a történészi és emlékezetpolitikai értékelések nyomán.
„A kormányt nem egyéni vagy pártérdekek vezérlik, hanem össznemzetiek” – jelentette ki L. Simon László Békés Márton könyvbemutatóján.
„Ha ez a folyamat így folytatódik, Ausztria hamarosan elveszíti nemzetállami karakterét” – fogalmazott Sebestyén Géza.
Thürmer Gyula szerint Magyar Péter színre lépése az 1930-as évek németországi korszakát idézi.
