Tilos lesz a tűzijáték szilveszterkor a Belvárosban!
Petárdázni pedig az év egyetlen napján sem lehet.
Bármilyen formában is készítsd el a lencsét, biztosan nem lőhetsz mellé, a végeredmény garantáltan nagyon ízletes étel lesz.
Az újév első napjához számos hagyomány és babona köthető, ilyen például a lencsés ételek fogyasztása is, ami leginkább a Közel-Keleten és Európában terjedt el.
Úgy tartják, hogy a lencse bőségre és gazdagságra utal az új évben, színe és kerek formája pedig a pénzérmét szimbolizálja. Ha máskor nem is sűrűn eszed, akkor legalább újévkor pótold az éves lencsebevitelt már csak azért is, mert rendkívül egészséges. Bármilyen formában is készíted el, biztosan nem lősz mellé, a végeredmény garantáltan nagyon ízletes étel lesz.
A lencse a világ egyik legrégebbi egészséges táplálékaként, emellett a legemészthetőbb hüvelyesként ismert. A görögök a lencsét a szegény emberek táplálékának tartották, míg az egyiptomiak gyakran királyi ételként tekintettek rá. Mind a kettő igaz lehet, mert gazdaságossága mellett számos jótékony hatása is van. A lencse termesztésének első bizonyítható leleteit az időszámítás előtti 6800-ból már fellelték Izrael északi részéről. Az ókori egyiptomiak már 5000 évvel ezelőtt előszeretettel fogyasztották. A lencse a 16. század elején érkezett meg Amerikába. A második világháború alatt az emberek olcsó, magas fehérjetartalmú húspótlóként tekintettek rá. A lencse hivatalosan is a legmenőbb hüvelyes, mivel az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete 2016-ban az év ételének választotta ezt a sok színben – fekete, barna, sárga, piros, zöld – pompázó zöldséget.
Régóta vizsgálják a tápanyagkutatók a lencse vitamin- és ásványianyag-tartalmát. Rengeteg tápanyag található benne a magnéziumtól kezdve többféle B-vitaminon át egészen a kalciumig. Nem árt tudni, hogy A-vitamin-tartalma igen jótékony hatással van a bőrre, segít a ruganyosságának megőrzésében, emellett a szem épségét is óvja. Magas cinktartalma pedig az anyagcsere-szabályozásban játszik szerepet.
Fogyókúra szempontjából az egyik legértékesebb tulajdonsága igen magas rosttartalma. Ez 93-99,7%-ban nem oldható rostokból áll, ami azt jelenti, hogy ezek nem erjednek meg a testben, csak áthaladnak az emésztőrendszeren. Cserébe viszont telítettségérzetet okoznak, egyúttal csökkentik az étvágyat.
A mindmegette.hu gasztro- és receptoldalon megannyi ínycsiklandó lencséből készült ételt találhatunk, ezekből mutatunk néhányat!
Újévi lencsefőzelék
1. A lencsét előző este átválogatjuk és beáztatjuk. Másnap leöntjük róla a vizet, majd bőséges, tiszta vízben feltesszük főni.
2. A forrástól számított 5 perc múlva leöntjük róla a főzőlevet, és forró vízzel felöntve, a sóval és babérlevéllel puhára főzzük 15 perc alatt.
3. Közben elkészítjük a rántást. Ehhez az olajon megpirítjuk a lisztet, belepirítjuk a finomra vágott vöröshagymát és a fokhagymát, a tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával, felengedjük 1 dl hideg vízzel és a tejföllel, majd csomómentesre keverjük, és bekeverjük vele a kész lencsefőzeléket.
4. Még 5 percet forraljuk kevergetés mellett. Cukorral és ecettel ízesítjük.
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg lencse
só
3 db babérlevél
olaj
5 ek liszt
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kvk pirospaprika
3 dl tejföl
1 ek cukor
1 ek ecet vagy citromlé
Lencseleves gazdagon
1. A lencsét átválogatjuk, majd felöntjük hideg vízzel, és kb. 1 órát állni hagyjuk. Ezután leszűrjük és lecsepegtetjük. A zöldségeket megpucoljuk, ízlés szerint feldaraboljuk.
2. A füstölt kolbászt és a debrecenit félbevágjuk, szeleteljük. A vöröshagymát megpucoljuk, majd felvágjuk apróra.
3. Az olajat felhevítjük, hozzáadjuk a vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a feldarabolt füstölt kolbászt és pár percig pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket és pár percig pároljuk.
4. Megszórjuk a liszttel és a pirospaprikával, alaposan összekeverjük, majd felöntjük a vízzel, sózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, és félpuhára főzzük a zöldségeket.
5. Amikor a zöldségek már félpuhára főttek, hozzáadjuk a lencsét, a mustárt, és a feldarabolt debrecenit, majd készre főzzük a levest.
Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg lencse
2 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
0.25 db zeller
1 db vöröshagyma
10 dkg füstölt kolbász
4 db debreceni
1 ek olaj
1 ek liszt
1 tk pirospaprika
2 l víz
só
2 db babérlevél
1 ek magos dijoni mustár
Gombás lencsefasírt
1. A lencsét átválogatjuk, majd alaposan megmossuk, és feltesszük főni annyi vízben, amennyi ellepi. A főzőlébe tesszük a leveskockát és a sót, majd puhára főzzük. Leszűrjük, majd kihűtjük.
2. A gombát és a vöröshagymát apróra vágjuk. Egy serpenyőben olajat hevítünk, majd üvegesre pároljuk a hagymát. Ezután hozzáadjuk az apróra vágott gombát, majd ízlés szerint megsózzuk, megborsozzuk, megpároljuk, és kihűtjük.
3. A köménymagot egy teflonserpenyőben 1-2 perc alatt megpörköljük, majd egy mozsárban összetörjük. Egy tálba tesszük a kihűlt lencsét, hozzáadjuk a gombát, a zsemlemorzsát, a köménymagot, a sót, a zúzott fokhagymát, a pirospaprikát, ízlés szerint őrölt borsot és a tojást. Ezután alaposan összegyúrjuk.
4. A masszából nedves kézzel pogácsákat formázunk, majd zsemlemorzsába forgatjuk mindet. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és meglocsoljuk mogyoróolajjal (esetleg étolajjal). Ráhelyezzük a lencsepogácsákat, és mindegyiket megspricceljük mogyoróolajjal. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, majd 30-35 perc alatt készre sütjük.
Hozzávalók 4 személyre:
20 dkg lencse
1 db zöldségleveskocka
1 tk só
20 dkg gomba
1 db vöröshagyma
2 ek mogyoróolaj
őrölt bors (ízlés szerint)
1 tk köménymag
10 dkg zsemlemorzsa
2 gerezd fokhagyma
1 mk pirospaprika
1 db tojás
Virslis lencsesaláta
1. A lencsét előző este (vagy néhány órára) beáztatjuk, majd sós vízben puhára főzzük a babérlevelekkel és leszűrjük.
2. A hagymát megpucoljuk és nagyon finomra vágjuk. A virslit megfőzzük és felkarikázzuk. Az uborkát feldaraboljuk.
3. A tejfölt kikeverjük a majonézzel, a mustárral, a porcukorral és a citromlével, majd megborsozzuk.
4. Egy nagy tálban összekeverjük a lencsét, a hagymát, a virslit, az uborkát és a tartárt, majd egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg lencse
só
3 db babérlevél
1 fej vöröshagyma
6 db virsli
6 db csemege uborka
3 dl tejföl
1 dl majonéz
2 tk mustár
1 mk porcukor
0.5 mk citromlé
bors
Paradicsomos lencseragu
1. A lencsét szétválogatjuk, és előző nap este beáztatjuk.
2. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, és az olívaolajon megdinszteljük.
3. A répát megpucoljuk, a zellert megmossuk és szétszálazzuk, és mindkettőt kb. 1/2-1 cm-es darabokra vágjuk, majd a megdinsztelt hagyma mellé dobjuk, és félpuhára pároljuk.
4. Hozzáadjuk a lencsét, a fűszerpaprikát, a sót és a köményt, összekeverjük, majd felöntjük az alaplével, és alacsony lángon teljesen puhára főzzük a zöldségeket.
5. Ha már a répa is megpuhult hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, majd a bébispenótot és fedő nélkül összeforraljuk a ragut.
6. Forrón, reszelt parmezánnal megszórva tálaljuk, tejfölt kínálhatunk hozzá.
Hozzávalók 4 személyre:
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 db sárgarépa
2 szál szár zeller
2 ek olívaolaj
1.5 ek füstölt paprika
0.5 tk őrölt kömény
30 dkg lencse
2 doboz darabolt paradicsom-konzerv
1 liter zöldségleves
1 tk só
1 csomag bébispenót
10dkg parmezán
Nyitókép: Getty Images