A The New York Times vasárnapi Book Review című könyvszemléje az év 100 figyelemre méltó könyve közé sorolta a Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényét. A lap az elmúlt napokban két írásban is foglalkozott a művel. Adam Langer író kritikája szerint „noha a könyv címe viszonylag egyszerű és precíz geometriára utal, a Párhuzamos történetek valójában egy rendkívül ambiciózus, lélegzetelállítóan leleményes és időnként őrjítően sűrű, újszerű törekvés történelmi, földrajzi, irodalmi és szerkezeti határok eltörlésére.”
Benjamin Moser az előző vasárnapi könyvszemlében kritizálta Nádas regényét: „Noha néhol mesteri, a könyv túlságosan őrjítő ahhoz, hogy remekmű lehessen.” Moser szerint az olvasó túl gyakran téved el Nádas történeteiben. Kiemelte: Goldstein Imrének négy évébe telt, hogy angolra fordítsa a regényt, Langer a fordítást elegánsnak és gördülékenynek nevezte. Adam Langer szerint az 1942-ben született Nádas Péter egyfajta irodalmi szupersztár Magyarországon, aki kiérdemelte, hogy Lev Tolsztojjal, Thomas Mann-nal és Marcel Prousttal egy lapon emlegessék. Stíluskísérletei alapján azonban regényei Alain Robbe-Grillet és Anthony Burgess műveihez is mérhetők.
A brit Ladbrokes fogadóirodánál 1:10-hez arányban lehetett fogadni, hogy 2011-ben ő kapja az irodalmi Nobel-díjat. Nádas a harmadik helyen állt a díjat végül elnyert svéd Tomas Tranströmer mögött. Mindkét kritikus fontosnak érezte felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar írót az Egyesült Államokban a leginkább az angolul 1997-ben megjelent Emlékiratok könyvéről ismerik, amelyet Susan Sontag „korunk legjobb regényének” nevezett. Langer úgy vélte, hogy ez a jellemzés akár a mostani regény címéül is szolgálhatna.