Zelenszkij riogatni kezdte Ukrajna szomszédait – nem is akármilyen ügyben

2024. július 15. 17:34

Vészjósló kijelentés érkezett az ukrán elnöktől.

2024. július 15. 17:34

Fotó: Samuel Corum/AFP

Volodimir Zelenszkij konkrétan kijelentette, hogy gáz nélkül maradhatnak az Ukrajnával szomszédos országok, ha nem tudják megvédeni az orosz támadásoktól a nyugat-ukrajnai gáztározókat – fogalmazott ukrán elnök az Unian ukrán hírügynökség szerint. A politikus hozzátette, a NATO-tagországok korábban „vörös vonalnak” tekintették, hogy lengyel területekről lőjenek Ukrajna fölött repülő orosz rakétákat, ám ez mostanra megszűnt. Mint mondja,

már minden oldalon azon dolgoznak, hogy meggyőzzék a külvilágot, az orosz rakéták megsemmisítése a lengyel emberek biztonságát is szolgálja!

Ahogy a cikk írja, Zelenszkij kiemelte, miután egyszer már zuhantak lengyel területre orosz rakéták, így ez ismét megtörténhet. Az ukrán vezető elébe ment a helyzetnek, és kétoldalú biztonsági nyilatkozatot kötött Lengyelországgal.

Ezt is ajánljuk a témában

Ahogy arról korábban már írtunk, Lengyelország és Ukrajna olyan megállapodást kötött, aminek értelmében a felek „együtt fognak dolgozni Ukrajna katonai képességeinek megerősítésén”, azért, hogy ha Ukrajna NATO-csatlakozása előtt megtámadná „valaki” Lengyelországot, akkor Ukrajna hatékony katonai segítségnyújtással tudjon reagálni.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2024. július 18. 13:53
Söpredék orosz zsidó, aki nem is ukrán, csak egy drogos rohadék!
Intar
2024. július 16. 11:46
...és amikor lengyelországban vagy horvátországba zuhant le "eltévedt" ukrán rakéta?
jobbrafel
2024. július 16. 09:21
Már csak a nyakas eszkimókat kéne meggyőzni arról, hogy ha Ukrajna nem bombázhatja Moszkvát, akkor kevesebb fóka lesz, mint eszkimó! És küldjék el az összes szigonyukat Ukrajnának, még ha éhen pusztulnak is emiatt, mert ez így lesz jó, és "jogállamiság".
Forgalmazó
2024. július 16. 07:44
Rohadj meg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!