Novemberben hatalmasat nyerhet Trump – a teljes törvényhozást is bekebelezheti egy demokrata szenátor szerint

2024. július 10. 08:24

Kezd eluralkodni a páni félelem a Demokrata Pártban.

2024. július 10. 08:24
Donald Trump Campaigns In Florida

Nyitókép: Eva Marie Uzcategui/Bloomberg via Getty Images

 

A Joe Biden számára meglepően rosszul sikerült elnökjelölti vita óta megszaporodtak azok a vélemények, mind a médiában mind pedig a Demokrata Párton belül, hogy határozott irányváltás hiányában, nem lesznek képesek megállítani a Trump-féle gőzhengert a novemberi elnökválasztáson.

Szerintem Donald Trump jó úton halad, hogy megnyerje ezt a választást, talán elsöprő fölénnyel, és magával vigye a szenátust és a képviselőházat is

– nyilatkozta Michael Bennet demokrata szenátor a CNN-nek.

Bennet az első demokrata párti szenátor, aki nyíltan beszélt a sajtónak arról, hogy Bidennek nincs esélye nyerni. A szenátor szerint a katasztrofális vita óta a Fehér Ház gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy eloszlassa a Biden alkalmassága körüli kételyeket.

Morális kérdés

Michael Bennet szerint jelenleg akkora a veszély az USA-ra nézve, hogy már nem csak politikai kérdésről van szó. A szenátor szerint egy esetleges kormányváltás morális válságba taszítaná az országot. Bár Bennet a CNN-nek adott interjúban erős szavakat használt, azt mégsem mondta ki nyíltan, hogy az elnöknek vissza kellene lépnie.

Ez mindig is szoros verseny volt – és a dinamika az, amire már régóta számítottunk: a választókat továbbra is mélyen aggasztja Donald Trump és káros programja, és minél többet foglalkozunk a választókkal, annál inkább támogatják Biden elnököt

 – reagált Bennet nyilatkozatára Biden egyik szóvivője.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rocktoberi-2
2024. július 10. 20:01
Ezen miért csodálkoznak a demokraták akik egy vén, szenilis hülyét ültettek 4 éve az elnöki székbe? Rég le kellett volna váltaniuk alkalmatlanság miatt.
kovsa2
2024. július 10. 10:36
Nem mellesleg, én már annak drukkolok, hogy Biden kitartson november 5-ig. Ja, és minél többet szerepeltessék. Ez a legjobb kampány a republikánusoknak. (Már csak kép nélküli, telefonos interjút adott a TV-nek, de abba is belebakizott. Ott se tudta összefüggően elmondani, amit akart/elévetítettek.)
kovsa2
2024. július 10. 10:31
Tegnap láttam egy sajtótájékoztatót, ahol az volt a téma, hogy beterjesztenek egy törvényjavaslatot. Csak állampolgárság igazolásával lehessen szavazni. Természetesen a republikánusok. Ha átmegy, Bidennek vége. Ha nem is megy át, akkor is felhívja az emberek figyelmét, hogy csalások várhatók. Nem amerikai állampolgárok is próbálhatnak szavazni. Talán jobban odafigyelnek egymásra. Küldenek megfigyelőket a szavazásra.
OszkárOszi
2024. július 10. 09:36
Fasiszta Pressman ========>>> R E P T É R
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!