Németországban ébredeznek: eszükbe jutott valami Magyarországról, ami eddig soha

2024. július 29. 08:54

A német lapok szerint az Orbán Viktor békemissziójára érkező uniós reakciók azt bizonyítják, hogy veszélyben az EU jövője, mert semmit nem tesz az ukrajnai eszkaláció megállításáért, sőt, aláássa egy tagállam diplomáciai próbálkozásait.

2024. július 29. 08:54

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Sok minden szól Orbán Viktor ellen, de az, hogy egy olyan diplomáciai kezdeményezést hányjanak a szemére, amelyet más tagállamok eddig nem tudtak vagy nem akartak vállalni, azt mutatja, hogy az Európai Unió mennyire eltávolodott attól a korábbi igényétől, hogy a béke ereje legyen – írja a Berliner Zeitung a magyar miniszterelnök békemissziójával és az arra reakcióként érkező bojkottal kapcsolatban.

Az a tény, hogy a legmagasabb szinten még azt is fontolóra vették, hogy eltöröljenek olyan alapvető uniós szabályokat, mint a tanácsi elnökség váltakozása, hogy megbüntessék Orbán Viktort, figyelmeztető jel az EU jövőjét illetően

– állítja a cikk, amely szerint az ukrajnai háború eszkalálódása teljesen tönkretehetné az EU-t, ám ennek ellenére nem tesz semmit a veszély elhárítása érdekében, sőt, aláássa egy tagállam diplomáciai próbálkozásait.

Eközben a FAZ azt írja, hogy Josep Borrell külügyi biztos szimbolikus büntetése miatt belső vita gyengíti Európát, a tagállamok többsége ugyanis nem akarja bojkottálni a védelmi és külügyminiszterek budapesti csúcstalálkozóját, sőt, állítják, Orbán Viktor békemissziója után még inkább ott a helyük Magyarországon.

„Az európaiak ismét öngólt lőttek, egyúttal megmutatták, hogy képtelenek egységesen fellépni. Nagyrészt Borrell a felelős ezért a katasztrófáért" – teszi hozzá a szerző.

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 194 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
recipdoki
2024. július 29. 17:50
Ébredeznek höhöö.. Magyarországon a jogállamiság továbbra is rendszerszinten sérül – kemény bírálat jött Brüsszelből . Politikai befolyás az ügyészségre, rágalomkampány bírók ellen, korrupciós kockázatok, eltérített állami pénzek, egymást érő uniós vizsgálatok és eljárások – a korábbi évekhez hasonlóan kritikával illette az Európai Bizottság a magyar jogállamiságot nem fogadtak el új intézkedéseket a fennálló jogállamiság és korrupcióellenes problémák orvoslására. Magyarország továbbra is rendszerszintű problémát jelent a jogállamiság terén. továbbra is zajlik a források befagyasztását eredményező jogállamisági eljárás, a demokratikus hiányosságokat taglaló 7-es cikkely szerint eljárást és a konkrét ügyeket végső soron az Európai Bíróság elé utaló kötelezettségszegési eljárások. Ahol egy párt még 50 százalékos támogatást sem ért el soha, mégis 2/3dal kormányoz, milyen jogállamiságról beszélünk? hát ügyes jogállamiságról Leegyszerűsítem. Nincs több pénz És nem is lesz.
Ma is bukik a Zorbán...
2024. július 29. 17:31
auditorium 2024. július 29. 12:39 De hiszen már "akkor" van Nyugaton. És ennek ellenére pár hete Franciaországban az ilyen-olyan bolsevista pártokra szavazó öntudtalan tömeg simán leverte a normalitás és tisztesség pártján álló Le Pen-t. De ugyanez Némertország: az egyetlen normális párt 15%-kap, a bolsevista söpredék különböző pártjai, mint a CDU, a zöldek, stb... meg 85%-ot. Tessék mondani, mikor lesz még "akkorabb"? Még a mostaninál is förtelmesebb helyzet kell hozzá? Még olyan is lehet?
krumplinudli
2024. július 29. 16:57
Remélem hogy még nincs túl késő
voltospultos-2
2024. július 29. 13:26
Kormánypárti2 2024. július 29. 09:22 Volt már olyan, hogy majdnem nem volt olyan hogy Németország. Aztán jött egy Hitler. Több elkényelmesedett német generáció van, de már vannak kilátástalanok. Figyelem! Lesz új Hitler is! Az evolúció nem visszafordítható folyamat. Ahogy a delfin nem tud lábat növeszteni, úgy a németből se lesz hiterjugend, aki parancsra megfojtja a juhászkutyáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!