A kínai elnök látogatására figyel a világ

2024. május 06. 08:35

Hszi Csin-ping Magyarországra is eljön európai útja során.

2024. május 06. 08:35

Fotó: Alekszej Majsev

 

A világsajtó kiemelten foglalkozik hétfő reggel a kínai elnök európai látogatásával. Hszi Csin-pint évek óta első európai útján előbb Franciaországba látogat, majd pedig Magyarországra és Szerbiába utazik a napokban.

Hszi és Emmanuel Macron francia elnök minden bizonnyal beszél majd az ukrajnai háborúról – írja az Euronews

Kína Oroszország egyik fő nemzetközi partnerének számít,

de Peking hivatalosan semlegesen tekint az ukrajnai háborúra, a békére szólítva fel a feleket. Az orosz agressziót azonban soha nem ítélte el Peking. Eközben az orosz-kínai kereskedelmi kapcsolatok jól alakultak az elmúlt években, amik segítettek Oroszországnak a nyugati szankciók okozta problémák enyhítésében is.

A francia elnöki hivatal szerint Macron elnök most arra szeretné késztetni kínai kollégáját, hogy hasson Putyinra és vegyen részt az ukrajnai háború megoldásában. Az Euronews-nak megszólaló Janka Oertel, az ECFR think tank szakértője azt szorgalmazza, hogy Macron és az EU vezetése lengesse be a kínai vállalatok szankcióját is, válaszul Kína Oroszország háborúzását segítő támogatására.

Hszi franciaországi látogatásának fontos témája lesz a kereskedelmi politika: a franciák azt szeretnék, hogy a francia és más európai termékek könnyebben jussanak ki a kínai piacra, és „fairebb” versenyhelyzet fogadja őket. Az erről szóló megállapodások tárgyalás alatt állnak.

Az ECFR szakértője ugyanakkor arra számít, hogy 

Hszi nem nagyon fog változtatni Kína politikáján,

mert pekingi nézőpontból minden rendben van, és Kína és Oroszország között egyszerűen normális kereskedelem zajlik.

Hszi elnök Franciaország után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat. A két ország az Euronews értékelése szerint Kína Övezet és Út kezdeményezésének két kapuja Európában – ez a Kína külkereskedelmi kapcsolati folyosóit összefoglaló, több évtizedes távlatú projekt többek között óriási infrastrukturális fejlesztésekkel kötné össze Kínát a szomszédságával és a távoli régiókkal, többek között Európával is.

A projekt fontos eleme a Belgrád és Budapest között épített vasút,

amit nagyrészt Kína finanszíroz. A cél az, hogy a görögországi Pireusz kikötőjébe érkező kínai áruk ezen keresztül haladjanak Európa belseje felé. Magyarországon eközben kínai akkumulátorgyárak sora épül – hangsúlyozza az Euronews.

 

 

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
altercat1
2024. május 07. 08:23
Azon agyalok így hirtelen, hogy milyen francia áru lehet, ami Kínában nincs? Divatcikkek? Esetleg: "Gyarmat eladó!" ?
Türelem
2024. május 06. 15:44
Kedves auditorium! Pontos a diagnózisod. Kína kereskedni akar, mi is ezt szeretnénk az ország boldogulását szolgálva. A brüsszeli helytartók, s a nyugat-európai kiszolgálóik, államfők és kormányfők munkálkodása nyomán az EU szárnyaszegetté vált. Korábban az EU a világgazdaság huszonnégy százalékát adta, ez Brüsszelnek köszönhetően tizenhét százalékra zsugorodott. Nem véletlenül emelte fel a hangját a korábbi olasz miniszterelnök, egyébként kiváló pénzügyi szakértő, bankár Mario Draghi is, figyelmeztetve az EU versenyképessége romlására.
Nasi12
2024. május 06. 13:58
Brüsszelbe nem mert elmenni. Mert Ursuláék a reptéren megmotoznák és normál utaszállitó géppel engednék távozni. Viszonzásképpen.:)
Türelem
2024. május 06. 12:39
A kínai elnök bizonyára maga is tudja, hogy minden - beleértve a franciát is- , a kínai-orosz kapcsolatok megzavarására irányuló kezdeményezés mögött globális érdekek állnak. Az USA és a csatlósok érdeke Kína elszigetelése, külgazdasági, külpolitikai lépéseinek blokkolása. Kína nem hülye, jól látják, hogy a kínai-orosz kapcsolatok elleni támadások Peking gyengítését is szolgálják. Magyarország, de Európa érdeke is egy erős Kína. Mindez a magyar gazdaság szempontjából is stratégiai kérdés. A brüsszeli helytartók a magyar, de az egész uniós gazdaság szétverésében, versenyképessége aláásásában érdekeltek. Mario Draghi is bírálta a versenyképtelenséget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!