Kiemelte, hogy ezen folyamatokat betetőzi a szerdán Brüsszelben tartandó EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó, amely – mint mondta – lehetőséget ad arra, hogy az EU vezetői megerősítsék elkötelezettségüket a Nyugat-Balkán európai integrációja mellett, „amely Magyarországnak is stratégiai érdeke”.
Bóka János elmondta, hogy az ülésen a miniszterek megvitatták az EU és az Egyesült Királyság, valamint az EU és Svájc közötti kapcsolatokat is. A tárcavezető mindkét országot fontos szövetségesnek nevezte, Svájccal kapcsolatban pedig kifejezte reményét, hogy a tavasszal kezdődött egyeztetéseket még az idén sikerül lezárni.
A december 19-i uniós csúcstalálkozóra kitérve Bóka János elmondta, a vezetők egyeztetni fognak az ukrajnai háborúról, valamint a közel-keleti helyzetről, a többi között a gázai háborúról és az Izrael és Libanon közötti deeszkalációs folyamatról.
Az ukrajnai háborúval összefüggésben a miniszter hangsúlyozta, a vezetők megvitatják, hogy képes-e az EU önálló stratégiai szereplővé válni a konfliktusban, hozzátéve, hogy az ügyben
a magyar elnökség a változás hangja kívánt lenni”.