Bejelentették: cinkkel bélelt fakoporsóban temetik el Ferenc pápát

2024. november 21. 06:21

De más téren is változtat az eddig bevett szokásokon.

2024. november 21. 06:21

Nyitókép: Massimo Valicchia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Vatikán szerdán közölte a részleteket arról, hogy Ferenc pápa eldöntötte, milyen koporsóban szeretne végső nyughelyére kerülni. Az egyházfő, – aki szolgálata alatt egyszerűségéről volt híres – a közlés értelmében lemond arról az évszázados gyakorlatról, amely szerint a néhai pápát három egymásba nyíló, ciprusból, ólomból és tölgyfából készült koporsóban temetik el – idézte a Reuters.

A Vatikán bejelentése szerint 

a pápa egy egyszerű, cinkkel bélelt fakoporsóban szeretne végső nyughelyére kerülni.

Sőt, az eddigiekkel ellentétben, Ferenc pápát halála után nem terítik ki a Szent Péter-bazilikában egy emelvényen, az úgynevezett katafalkon, hogy a gyászoló hívek megtekinthessék. Ugyanakkor a látogatóknak lehetősége nyílik majd arra, hogy leróják kegyeletüket a katolikus egyházfő előtt egy nyitott koporsónál.

Ferenc pápa – aki rövidesen, december 17-én tölti be 88. életévét – az elmúlt években többször is megbetegedett, azonban az utóbbi hónapokban nem érkeztek negatív hírek egészségügyi állapotáról, térd- és hátfájdalmai miatt jelenleg is kerekesszékbe kényszerül – tette hozzá a lap.

Egyszerűbb szertartást akar

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a pápa már többször említette, hogy részletes utasításokat adott a temetési szertartásával kapcsolatban. Szemben elődeivel, ő azt szeretné, ha nem a Szent Péter-bazilikában, hanem a Vatikántól távolabb eső, római Santa Maria Maggiore-bazilikában helyeznék végső nyugalomra. Valamint azt is szeretné, hogy egyszerűsítsék le a bonyolult temetési szertartásokat.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tintapaca
2024. november 21. 16:42
Már tudja, hogy mikor találkozik a Főnökkel?
tintapaca
2024. november 21. 16:41
Már tudja, hogy mikor találkozik a Főnökkel?
nzoltan-818
2024. november 21. 13:58
Azt az óhaját, hogy ne a Szent Péter-bazilikában temessék el, valahol meg is értem. Nem kíván még holtában is másod pápaként Benedek pápa mellett nyugodni az "örökkévalóságig". Az is logikus és észszerű, hogy a cink kevésbé drága és mérgező, mint az ólom, bár egy halottnak...!
Dixtroy
2024. november 21. 09:31
"a pápa egy egyszerű, cinkkel bélelt fakoporsóban szeretne végső nyughelyére kerülni" Legalább azt várja meg, míg meghal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!