A bécsi békecsúcs öt tanulsága

Nyitókép: Eva MANHART / APA / AFP) / Austria OUT

Mindenszentek előestéjén Bécsben egy emlékezetes találkozóra került sor. A tekintélyes svájci hetilap, a Weltwoche meghívására Orbán Viktor miniszterelnök és Gerhard Schröder volt német szövetségi kancellár egy „békecsúcs” c. rendezvény főszereplője volt, melyet Roger Köppel svájci sztárújságíró, a Weltwoche főszerkesztője-tulajdonosa moderált. Az eseményen mintegy 500 meghívott vendég vett részt, a bécsi polgárság apraja és nagyja, de a társadalom minden szegmense jelen volt. Ami közös volt bennük, az a béke, a józan politika és az erős Európa iránti elkötelezettségük.

1. Magyarország politikai vezetésére figyelnek, azt sokan támogatják

A színvonalas teltházas eseményt a hosszú hétvége vigíliáján rendezték meg, mégis órákkal előtte nagy embertömegek sorakoztak az utcán, bejutásra várva. Mindig ugyanez a kép fogadja a magyar miniszterelnök nyilvános szerepléseit. Akárcsak Zürichben vagy Berlinben, ahol Orbán Viktor fellép, ott a helyi közélet, a média, a polgárság odafigyel, az állítólagos elszigeteltségnek nyoma sincs, az emberek nagy szimpátiával kísérik a magyar döntéseket, a miniszterelnök beszédeit. 

Orbán Viktor a publikum által többszörösen megtapsolt fellépése az online világ véleményével egyhangban van: Ott ugyanis bármilyen pozitív (ami ritkán van) vagy gyalázkodó cikk (ebből sok születik) jelenik meg a magyar politikáról vagy a magyar kormányról, kormányfőről, az olvasók egyöntetűen kiállnak a magyar politika mellett, s kommentárjaikkal meg is mutatják a nép igazi hangját. Ez viszont gyakran köszönőviszonyban sincsen a fősodrú média által megfogalmazott véleményekkel.

2. Valódi vezetők kellenek, akik tisztelik a másikat

Hogy miért is van három ilyen különböző politikai beállítottságú ember egymás mellett a színpadon, azt már Orbán Viktor az elején elárulta: Őt a tisztelet motiválja – ez semmi más, mint a szemmagasság politikája, a másik iránti becsület és akár más vélemények elfogadása. Helye nincs a cancel culture-nek, a vélemény korridorok szűkítésének vagy a kontaktbűnnek, mint ahogy ez Németországban, Ausztriában vagy sok más nyugateurópai országban dívik. 

Azaz a vezető attól lesz vezető, hogy a másikat nem nyomja el, hanem megadja a neki járó tiszteletet és a vitának a fórumát. Ez pedig egy mindenkori német kancellárnak is kijár, bármennyire nem népszerű, illetve bármennyire nem értünk egyet a véleményével. Gerhard Schröder kancellár pedig 2005-ben a maga 34,2%-os eredményével viszont relatíve népszerű volt, hisz dupla annyit szerzett, mint ma az utódjai. Hétéves kormányzása alatt Németországot gazdaságilag egyenesbe állította, pártját felépítette, az országot fellendítette, az önbizalmát megerősítette és ami fontos: az emberek érdekében tette mindezt. 

– a végén egyértelműen neki lett igaza.

A valódi vezetés pedig pont így néz ki, azaz irányt kijelölni, túlmutatni a napi kis politikai harcokon és nagy távlatokban gondolkodni, az országnak identitást és önbizalmat adva, úgy, hogy az emberek hisznek valamiben, vállalják a felelősséget az országukért és saját magukért. 

Ilyen vezetők ma viszont sajnos sehol sincsenek a európai politikában, se az egyes európai országokban. Érdekalapú politika kell Európában, amely másokat nem lenéz, hanem őket szemmagasságban partnerként kezel és kompromisszumokra tör. 

3. Egy „új közép” születik, a jobb- és baloldal a multé

Talán a legjobban szembetűnő érdekesség az volt, hogy egy liberálisnak mondható újság – a „Die Welt” – volt főszerkesztője, egy szociáldemokrata politikus és a magyar konzervatív miniszterelnök egy pódiumon szerepelt, s mintha nem is nagyon lenne köztük komolyabb nézeteltérés. A régi jobboldal és baloldal közötti dichotómiák ma már eltűntek. Egyre inkább az számít, hogy az emberek ideológiamentes, de számukra praktikus és pragmatikus politikai megoldásokra fogékonyak. Erre a kormányzásnak mindig válaszokat kell adnia. Természetes, hogy egy értékalapon áll az ország vezetése, a politikáját ennek megfelelően jelöli ki, de ezt az értékalapot másokra nem lehet és nem is szabad ráerőltetni.

Ékes példa erre a zöld mozgalmak vehemens társadalomátalakító és káros hatása. Hazánk ennek ékes ellenpéldája, de így volt ez Schröder Németországában is: Élni és élni hagyni, minden vélemény és minden véleménynek az elletétje is megtalálható. A mai Németországban viszont egyre inkább szűkülnek az „elfogadott” vélemények. A társadalom nagy közepe viszont mindkét országban egész konkrétan abban érdekelt, hogy egy békés, élhető és biztonságos országban éljen, munkával, teljesítménnyel előre jusson, értéket teremtve. Abban érdekelt, hogy kulturálisan megőrizze a saját identitását, a saját pátriáját, a szülőföldjét, a hagyományait, az értékeit, s mindezt továbbadja a gyermekeinek. Nem azt akarják az emberek, hogy az állam bábáskodjon a gondolkodásuk, a személyes életvitelük fellett. E tekintetben a régivágású politikafelfogásoknak vége: 

Egy „új közép” születik, nem mindenhol vannak erre még meg a politikai és társadalmi erők, de egyre inkább alakulnak és erősödnek. Azaz egy egészen egyszerű normális életfelfogásra kell, hogy reagáljanak, az emberek egyre inkább azt szeretnék, hogy békésen élhessenek. Mindez látszik is az osztrák és a keletnémet voksolásokon is: no migration, no gender, no war. 

4. A magyar modell működik

Mindez Magyarországon gyakorlatban is működik. Azok is támogatják a magyar kormány migrációs, társadalmi, békepárti politikáját, akik nem mindenképpen konzervatívok vagy fideszesek. Azok is támogatják ezeket a józan gondolkodás mellett megvalósított politikai döntéseket, akik nem Orbán Viktor rajongói vagy kormánypárti törzsszavazók. Sok más ország számára modellértékű a magyar politikacsinálás eredménye: 

Ezek az eredmények Magyarországon a határozott politikai vezetésnek köszönhetően működnek, s sok más országban példaként tekintenek hazánkra. Mindez a másik tiszteletén alapul, s azt tűzi ki célul, hogy az ország lakossága profitáljon, a magyaroknak jobb legyen, s senki se maradjon az út szélén. Azoknak is jól kell járniuk, akik nem a kormányra szavaztak. Ezen elhatározások és célkitűzések mentén kell az országot kormányozni, nem viszont ideológiák mentén a lakosságot jóra és rosszra beosztani, s társadalmi átalakításokat forszírozni, mint tesz ezt pl. a gender-mozgalom. 

5. Európa stratégiai szuverenitása

Gerhard Schröder már 20 évvel ezelőtt megvalósította azt, amiről a mai vezetők csak álmodoznak, ő ugyanis a nemzetközi térképre helyeztre Európát, mint politikai entitást, azt egy globális játékossá téve. Schröderék a franciákkal karöltve egy erős német-francia tengely mentén kialakították a szuverén európai politikát, amiről ma már alig látni valamit. Akkoriban mertek az Egyesült Államokkal szemben saját véleményt artikulálni, s azt magabiztosan hangoztatni. Ebben a későbbiekben nekik lett igazuk. 

A nagy döntéseket a nagyok hozzák meg, ezért a németeknek és a franciáknak nagyon sürgősen ki kellene alakítani azt a stratégia mozgásteret, amely a saját európai érdekeket ismeri fel, s azok mentén cselekszik. Nem mindenben egyezik Európa érdeke az Egyesült Államokétól. Ennek felismeréséhez viszont nagy bátorság kell, kiváltképp az Ukrajnában zajló háború 34. hónapjában. Viszont egy európai békekezdeményezés sikeresen vissza tudja hozni a kontinens régi elveszett nagy nemzetközi szerepét és tekintélyét. Ez a békemisszió pedig elsősorban egy német-francia összeállásban kell, hogy megvalósuljon. 

Az európai stratégia autonómia viszont mindenképpen szükséges ahhoz, hogy Európa ismét nagy és legyen. Európának fel kell helyezni magát a globális térképre, s ezt csak úgy tudja elérni, ha nem más nagyhatalmaktól függ, s annak igazítja magát, hanem a saját maga tengelye körül forog. Ekkor fog helyreállni a hatalma és a befolyása. Erre kell megint egy erős német-francia szövetség, ami nekünk magyaroknak is létfontosságú. 

A szerző az MCC Magyar-Német Intézetének igazgatója.

***