Ez a típusú háború maximalizálja Oroszország erősségeit

Nyitókép: Yoav Nir

„Nem valószínű, hogy Oroszország további ukrán területeket kebelezzen be, harsogja az NYT címsora, amit a cikk szövegében csendesen kiegészítenek azzal, hogy a »nem valószínű...a közeli jövőben«. Értem én, hogy a washingtoni csúcstalálkozóhoz ötödik sebességre kell kapcsolni az önvállveregetőgépet és az ügy érdekében újra el kellett küldeni Michael Kofman-t és csapatát Ukrajnába, hogy első kézből szerzett információkkal bátorítsák a nyugati döntéshozókat.
Ezekből az információkból szelektíven idézve építi fel a NYT két szakértője a narratívát, miszerint minden szupi szuper, a stratégiánk működik, nagy orosz áttörések nem várhatóak (íze, a közeli jövőben).

Mindezzel csupán két probléma van. Az első az, hogy az orosz háborús stratégia atróciós és nem áttörésekkel, területszerzéssel próbálja elérni a háború politikai céljait. A második pedig az, hogy ha valóban figyelmesen tanulmányozzuk Mike Kaufman és tsá (társai – a szerk.) ukrán tapasztalatait, akkor az szűrődik le belőle, hogy a három nagy probléma közül egyet sem sikerült kielégítően megoldani.

1. Előerő – az ukrán toborzási hullám abszolút mértékben csökkentette ugyan az oroszok számbeli fölényét, de nem állt a rendelkezésre idő ennek a mennyiségnek némi minőséget is kölcsönözni, hatékony kiképzés formájában. Az is igen kérdéses, hogy az ukrán toborzási erőfeszítés fenntartható lesz-e hosszú távon.

2. Haditechnika – a 61 milliárdos támogatással sikerült betömni a legveszélyesebb réseket, de továbbra sincs kielégítő válasz az orosz siklóbombákra, a precíziós tüzekre és az egyre hatékonyabbá váló hírszerzési-csapásmérő láncra.

3. Erődítmények – mivel Ukrajna nem rendelkezik az oroszokéhoz hasonló hadmérnöki magasabbegységekkel, az erődítményeket a fronthoz közel a harcoló csapatoknak kell kézi eszközökkel kiépíteniük, a front mögötti területeken pedig civil vállalkozókra hárul a feladat. Az orosz csapásmérőeszközök tüze alatt igen nagy kihívást jelent a nehéz földgépek mozgatása a fronthoz közel eső területeken.

Vagyis a meglévő igen pesszimista trendek némiképp lelassultak, de egyetlen olyan ellentrendet sem látunk, ami hosszútávú optimizmusra adna okot.
Orosz mélységi áttöréstől valóban nem kell tartani, mert az oroszok már régóta felismerték azt, amit az ukránok a múlt év nyarán tanultak meg. A haditechnika jelenlegi állása mellett egy ilyen mélységi támadás szinte kivitelezhetetlen.

Mindez azonban igen sovány vigasz, mivel az oroszok által az ukránokra kényszerített atróciós hadviselés pont az a típusú háború, ami maximalizálja Oroszország erősségeit és kompenzálja az orosz hadsereg számos gyengeségét.”